2019. június 19.,
szerda, Gyárfás napja

A nándorfehérvári csatára emlékeztek Szegeden

2017. július 23., vasárnap 11:26, frissítve: vasárnap 11:51

Gólyalábasok hangos szóval hívogatták a szegedieket a nándorfehérvári emléknap rendezvényére. A zenés-zajos felvonulás dobosai és zászlósai a városon átvonulva a Mátyás király térre érkeztek, amely kötődik is a törökök elleni diadalmas harcokhoz. Az emléknapon a családok több helyszínen különböző bemutatókat, színpadi produkciókat tekinthettek meg.

A hagyományőrzők elmondása szerint a kardok és buzogányok mellett a kézi ágyú a 15. századi harcok egyik legjellegzetesebb fegyvere. A korabeli harci eszközökről a gyerekek is bővebb ismereteket szerezhettek, és meg is foghatták őket.


A Nándorfehérvári Emléknapokat idén tizenkettedik alkalommal rendezték meg. „Immáron hagyománnyá vált, hogy Szeged-Alsóvároson az e történelmi dátumhoz legközelebb eső hétvégén – ez most a napjára is esik – egy reneszánsz családi nap keretében megemlékezünk a jeles diadalról, hogy ne csak nemzeti gyásznapjainkról emlékezzünk meg, hanem a nagy győzelmeinkről is. A térnek is közvetlen kötődése van a történelmi eseményhez, hiszen Kapisztrán János seregei Nándorfehérvárra menet Szegeden, a ferences templom és kolostor előtt megálltak és letáboroztak” – mondta Kohári Nándor szervező.

A családi program egyre többeket vonz, minden évben több ezren kilátogatnak a rendezvényre.