2023. 01. 27. Péntek Angelika napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Visszavonul Gyurta Dániel

Hír TV

2018. március 27., kedd 13:22, frissítve: kedd 17:20

Huszonnyolc évesen bejelentette visszavonulását Gyurta Dániel. A 2012-ben olimpiai aranyat nyerő mellúszó azzal indokolta döntését, hogy az utóbbi hónapokban már nem tudott megfelelni saját elvárásainak. Gyurta ugyanakkor nem szakad el teljesen a sporttól; hogy pontosan milyen szerepkörben folytatja, még nem tudja, de az biztos, hogy edző nem akar lenni.

Gyurta Dániel az utolsó pillanatig titokban tartotta, hogy befejezi pályafutását.

Azért vagyunk ma itt, hogy hivatalosan bejelentsem önöknek, nektek, hogy a mai nappal a hivatalos pályafutásomat befejeztem – fogalmazott a mellúszó. Úgy indokolta a visszavonulást, hogy nem feladós típus, de éreznie kell egy sportolónak, amikor már nem nyújt száz százalékot.

„Hogyha a saját lelkembe nézek, ha az edzőim szemébe nézek, akkor biztosan tudom azt állítani, hogy mindennap száz-száztíz százalékot teljesítettem az edzéseken. Mindig mindent beleadtam még akkor is, amikor nem ment. Abba az öt évbe is 2004 után, amikor nem ment, és most is az elmúlt pár hónapban, mikor nem úgy sikerültek a versenyek. Eljött az a pillanat, mikor azt kellett mondani, hogy köszönöm szépen, nekem ennyi elég” – mondta Gyurta.

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke úgy fogalmazott, hogy Gyurta Dániel kitörölhetetlen nyomot hagyott maga után a magyar sport történetében, és a medencén kívül is megmutatta nagyságát.

A magyar sport csillaga volt, lesz. Olimpiai ezüstérmes, olimpiai bajnok. Arról, hogy milyen ember, a Nemzetközi Fair Play-bizottság Fair Play-díja tanúskodik, illetve talán az is, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja. Ez nagyon illusztris csapat, ahova őt a saját versenyzőtársai, nem csak az úszósportból, Rióban beválasztották – hangsúlyozta Kulcsár Krisztián.

Gyurta nem szakad el teljesen a sporttól, ám hogy a honi úszósportban milyen szerepkörben folytatja, egyelőre nem derült ki. Majd elválik, hogy a Magyar Úszó Szövetség vezetése milyen szerepet szán nekem – jegyezte meg.

A mellúszó veretes eredménysor végén fejezi be pályafutását: 2012-es olimpiai aranya mellett háromszor nyert világbajnokságot, hatszor Európa-bajnokságot. Rövid pályán sincs szégyellnivalója: két világbajnoki aranyat szerzett 25 méteres medencében, Európa-bajnokságon pedig hatszor lett övé az aranyérem.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!