2018. október 15.,
hétfő, Teréz napja

Vége a böjtnek: A Juve–Tottenham és Basel–City meccsekkel tér vissza a BL

Hír TV

2018. február 13., kedd 14:02

Két hónap szünet után a nyolcaddöntővel folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája. A Basel meglepné a Manchester Cityt, a Tottenham önbizalma a Juventus ellen is töretlen.

Meglepné a nagy esélyesnek tartott Manchester Cityt a házigazda Basel a BL első nyolcaddöntős játéknapján. A svájci csapat vezetőedzője azt mondta: pontosan tudják, hogy a mezőnyfölényt nem ők alakítják majd ki, ennek ellenére bíznak magukban.

„Meg kell maradnunk a realitás talaján, nyilvánvalóan nem lesz 50-60 százalékos labdabirtoklásunk a Manchester City ellen, mert ez más csapatoknak sem szokott összejönni. Mindannyian láthatjuk, mennyire jók az idén, nagyjából háromnaponta bizonyítják zsenialitásukat a pályán. Meg kell harcolnunk minden labdáért, és amikor már megvan, akkor a legtöbbet kihozni a helyzetből” – nyilatkozta Raphael Wicky.

A nyolcaddöntő első nagy rangadóján a Tottenham a tavaly döntős Juventushoz látogat. A londoniak szupersztárja, Harry Kane azt mondta: folytatnák az idén jó nemzetközi szereplést, nem feltartott kézzel mennek Torinóba.

„Persze hogy meg akarjuk nyerni ezt a meccset. Eleve arra sem sokan számítottak, hogy túljutunk a csoporton, és mindenkire rá is cáfoltunk a csoportelsőséggel. Hittel lépünk pályára minden mérkőzésen. Mélységesen tiszteljük a Juventust, és amit elértek, de nekünk most csak magunkban kell hinnünk. Nagyon nehéz meccsre számítok, de ha itt nem is, hát majd a Wembley-ben eldőlnek a dolgok” – mondta az angol bajnokság góllövőlistáját vezető támadó.

A Juventust sérülések is tizedelik: biztosan nem lép pályára Dybala, Cuadrado és Barzagli, így nem lesz könnyű dolguk a zebráknak.

Mindkét mérkőzés 20.45-kor kezdődik.

(Fotó: Twitter/SpursOfficial)