2022. 10. 03. Hétfő Helga napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Hunky Blues - Az Amerika Álom 02:00

Tíz év után újra kinyitott a mátrai edzőtábor

2015. július 2., csütörtök 21:45

Átadták a több mint 1,1 milliárd forintból felújított mátraházi edzőtábort. A létesítmény tíz év után nyitotta meg ismét kapuit.

A mátrai edzőtábor 1969-ben nyílt meg a Kékestető közelében, 10 éve zárták be a létesítmény állapota miatt. A felújítás mára készült el. Többek közt szauna és jakuzzi, orvosi és masszázsszoba várja a sportolókat. „Sportért felelős államtitkárként, de háromgyermekes apaként is fontos számomra, hogy a gyermekeinknek a sportolási lehetőség megadatik, nem volt ez mindig így. A másik nagy célunk az, hogy minél több világversenyt, sportversenyt hozzunk Magyarországra, a harmadik pedig az, hogy az ehhez szükséges sportlétesítményeket építsük meg, szépítsük meg, építsünk újakat, alkossunk, végezzük a sportot szerető emberek munkáját” – fogalmazott Simicskó István.

A fejlesztési miniszter szerint az edzőtábor generációk számára adott esélyt arra, hogy tökéletesítsék tudásukat. „A magyar sportélet hagyományosan mindig is Magyarország egyik legjobb cégére volt, így hát tartozunk magunknak és a sportoló társadalomnak is azzal, hogy a legjobb feltételeket biztosítjuk számukra a fejlődéshez” – mondta Seszták Miklós.

Nemcsak edzési lehetőség van, nem hiányzik az ünneplésre alkalmas terem és a 100 fő kiszolgálására is alkalmas étterem sem, utóbbit a tárcavezető is kipróbálta.

A sajtó képviselői ezalatt vártak, ők a miniszteri ebéd végéig nem léphettek be az épületbe. A tornacsarnokról és a műfüves pályáról is csak ezután készülhettek képek. „A mögöttem lévő műfüves pálya 60×60-as lett, itt előtte teniszpálya volt. Lent egy 57×100-as élőfüves pálya van, amely teljes egészében kitűnő állapotban van. Lényeges, hogy a csarnokot sikerült lebontani, illetve újjáépíteni, előtte egy 36×18-as csarnok volt, ami igazán nem kedvezett a teremsportág szerelmeseinek, most egy 42×22-es teljes méretű, vadonatúj csarnok van” – mondta Tóth Dénes létesítményvezető.

Az edzőtáborba elsősorban élsportolókat várnak, de az amatőrök számára is nyitott a mátraházi létesítmény.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!