2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Platini: Vérfrissítésre szorul a FIFA

2015. március 25., szerda 12:27, frissítve: szerda 13:15

A kedden újraválasztott UEFA-elnök, Michel Platini szerint a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségben eljött a változás ideje.

Az UEFA francia elnöke, aki 2007 óta a harmadik ciklusát kezdi meg a szervezet élén, újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy tiszteli a FIFA-t. Platini ugyanakkor az UEFA-tagországok nevében beszélve elmondta azt is, hogy nem elégedettek azzal, ahogyan az utóbbi években a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség működött.

„Én azt mondom, hogy egyszer mindenben eljön a változás ideje. Támogattam Blatter urat 1998-ban, 2002-ben, 2006-ban és 2010-ben is. Mi, az UEFA viszont ez alkalommal úgy érezzük, hogy változásra van szükség, kell egy kis vérfrissítés a futball nemzetközi szervezetében. Ezt azzal együtt mondom, hogy nagyon tisztelem Blatter urat. Nem harcolunk egymással, hanem azon dolgozunk, hogy a nemzetközi labdarúgást a helyes útra tereljük, és ott is tartsuk” – fogalmazott Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség elnöke.

A FIFA május 29-én, Zürichben választ elnököt. A jelenleg a negyedik ciklusát töltő, 79 éves Sepp Blatternek három kihívója van: Ali bin al-Husszein jordániai herceg, Michael van Praag, a holland szövetség elnöke és Luis Figo, a portugálok korábbi klasszis futballistája.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!