2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Pintér Attila távozik Felcsútról

Hír TV

2018. június 4., hétfő 13:26, frissítve: hétfő 17:40

Közös megegyezéssel távozik Pintér Attila a Puskás Akadémiától. A volt szövetségi kapitány másfél évig irányította a felcsúti csapatot, amely az NB 2-ben játszott a szakember érkezésekor. Vele feljutottak újra az első osztályba, ahol a hatodik helyen zárták az idényt. A Magyar Kupában a Felcsút a döntőig menetelt, a finálét azonban – büntetőkkel – az Újpest nyerte.

Pintér mellett távozik Szalai László, a Puskás Akadémia utánpótlás szakmai igazgatója is.

Az első csapat klubigazgatója továbbra is Komjáti András marad, mellette a jövőben Tóth Balázs dolgozik sportigazgatóként. Az akadémia igazgatói posztját a mai naptól Takács Mihály tölti be, nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatónak Papp Bencét nevezték ki – áll a klub közleményében.

A magyar futball ügyeiben általában jól értesült Nemzeti Sport úgy tudja, hogy a két megüresedett posztot a válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Bernd Stock töltheti be. Az újság azt írta, hogy a Puskás Akadémia vezetése a német szakembertől azonnali választ kért.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!