2018. szeptember 23.,
vasárnap, Tekla napja

Nyögvenyelős győzelem: Storck távozását követelték

2017. október 11., szerda 13:11, frissítve: szerda 15:32

Harmadik vonalat jelentett a magyar válogatottnak a gyenge szereplés a világbajnoki selejtezőben. A kontinensen 25. helyre rangsorolt Magyarország a 2018-ban induló Nemzetek Ligájának sorsolását a C divízió első kalapjából várja Romániával, Skóciával és Szlovéniával. Az utolsó, tét nélküli selejtezőjét 1-0-ra nyerte Berndt Storck csapata, ami a harmadik helyre volt elég a csoportban. A szurkolók kemény magja a mérkőzés alatt a szövetségi kapitány távozását követelte.

Nyögvenyelős győzelemmel ért véget a magyar labdarúgó-válogatott vb-selejtezős szereplése. Az együttes a csereként beállt Böde Dániel 81. percben szerzett góljával győzte le a kevesebb mint ötvenezer lakosú Feröer csapatát.

„Nem volt egyszerű meccs. Tudtuk, hogy a svájci vereség után javítanunk kell, igyekeztünk kiengesztelni a szurkolókat. A játékosok nem kapták meg ugyanazt a támogatást, mint máskor, ami elszomorította őket. Nem játszottak jól, de mindent megpróbáltunk beleadni, és győzni akartunk. Nem volt jó mérkőzés, de az akarásnak végül meglett a gyümölcse, ezért meg is dicsértem a csapatot. A drukkereknek köszönettel tartozunk, hogy eljöttek, bár ma nem álltak mögénk. Ilyet még nem éltem át korábban” – nyilatkozta Bernd Storck.

A szövetségi kapitány arra utalt, hogy a szurkolók többször is a távozását követelték a mérkőzés alatt, valamint a csapat játékát is folyamatosan bírálták.

„Sajnálom, hogy ilyen fogadtatást kaptunk. Nyilván mi próbáltunk megtenni mindent. A pozitívum az, hogy behúztuk itthon a három pontot. Sajnálom tényleg, hogy így reagáltak, bízom benne, hogy a következő sorozatban elérjük azt a helyet, amivel megint ki tudunk jutni egy komoly tornára, ezért fogunk dolgozni a jövőben” – mondta Stieber Zoltán, a válogatott középpályása.

Nagy Ádám szerint reális a harmadik hely a csoportban. „Természetesen álmodoztunk, és ennél jobb helyezést szerettünk volna elérni, de ha megnézzük, hogy a portugál és a svájci csapat hol tart, akkor ez a realitás. Inkább amiatt keserédes ez az egész, ahogy elértük a harmadik helyet, gondolok itt a feröeri döntetlenre, az andorrai vereségre. Ha ezeket a kötelező meccseket hoztuk volna, más lenne a hangulat” – véli a Bologna légiósa.

A magyar labdarúgó-válogatott 1986-ban szerepelt utoljára világbajnokságon. A vb- és az Eb-selejtezőket figyelembe véve 2008 óta most szerezte a legkevesebb pontot.

A portugálok behúzták

A B csoportot végül Portugália nyerte. Az Eb-címvédő 2-0-ra legyőzte Svájcot, ezzel egyenes ágon kvalifikálta magát a vb-re, míg a svájciak pótselejtezőt játszanak. Az A jelű hatosban Franciaország végzett az első helyet, miután 2-1-re legyőzték Fehéroroszországot. Hollandia hiába verte 2-0-ra Svédországot, utóbbi szerezte meg a pótselejtezőt érő második helyet. A hollandok így az Eb után a vb-ről is lemaradtak. A H csoportban az első helyet már korábban bebiztosító belgák 4-0-ra győztek Ciprus ellen. A második helyet a Gibraltárt szintén 4-0-ra kiütő görögök szerezték meg, így ők várhatják a pótselejtezős sorsolást.

Európai vb-selejtezők, 10. (utolsó) forduló:


A csoport:
Luxemburg – Bulgária 1-1
Franciaország – Fehéroroszország 2-1
Hollandia – Svédország 2-0

A csoport végeredménye: 1. Franciaország 23 pont, 2. Svédország 19 (26-9), 3. Hollandia 19 (21-12), 4. Bulgária 13, 5. Luxemburg 6, 6. Fehéroroszország 5

B csoport:
Magyarország – Feröer-szigetek 1-0
Lettország – Andorra 4-0
Portugália – Svájc 2-0

A csoport végeredménye: 1. Portugália 27 pont (32-4), 2. Svájc 27 (23-7), 3. Magyarország 13, 4. Feröer-szigetek 9, 5. Lettország 7, 7. Andorra 4

H csoport:
Észtország – Bosznia-Hercegovina 1-2
Görögország – Gibraltár 4-0
Belgium – Ciprus 4-0

A csoport végeredménye: 1. Belgium 28 pont, 2. Görögország 19, 3. Bosznia-Hercegovina 17, 4. Észtország 11, 5. Ciprus 10, 6. Gibraltár 0



A pótselejtezős csapatok:
Kiemelt csapatok: Svájc, Olaszország, Horvátország, Dánia
Nem kiemelt csapatok: Észak-Írország, Svédország, Írország, Görögország