2020. szeptember 23.,
szerda, Tekla napja

Döntetlen a BL-döntő „visszavágóján”

2017. október 15., vasárnap 21:59, frissítve: hétfő 08:26

Döntetlent játszott a Veszprém a férfikézilabda-Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában. Ljubomir Vranjes együttes a lengyel Kielce otthonában ikszelt, az eredmény 32-32.

A két csapat most találkozott első alkalommal azóta, hogy a 2016-os BL-döntőben a lengyelek kilencgólos hátrányt ledolgozva megnyerték a trófeát.

A vendégektől Nagy László csapatkapitány, valamint Dzsamáli Imán, a lengyel bajnoki címvédő játékosai közül pedig a szlovén Dejan Bombac és a horvát Filip Ivic hiányzott. A horvát Manuel Strlek és a spanyol Alex Dujshebaev vezérletével a lengyelek kimondottan jól kezdték a meccset (5-1). Lékai Máté irányításával felzárkózott a Veszprém (6-5), de egyenlítenie ekkor még nem sikerült. Ljubomir Vranjes vezetőedző négygólos hátrányban időt kért (11-7), ezután Mikler Roland védéseire alapozva egyenlített a csapata, sőt a 28. percben a meccs során először a vezetést is átvette (13-14), igaz, csak tíz másodperc erejéig. Az első félidőt végül 16-15-ös lengyel vezetéssel ért véget.

A Kielce második felvonást is jobban kezdte. Dujshebaev továbbra is ellenállhatatlanul lőtt, de a magyar csapat Momir Ilic vezérletével igyekezett tartani a lépést, majd Lékai megint gondoskodott az egyenlítésről (25-25). A lefújás előtt egy perccel is döntetlen volt az állás (31-31), majd Schuch Timuzsin sportszerűtlen szabálytalanság miatt piros és kék lapot is kapott, Karol Bielecki pedig belőtte a hétméterest. A középkezdésnél úgy tűnt, Blaz Blagotinsek túlságosan közel helyezkedett a hazaiak labdás játékosához, ráadásul felemelte a kezeit, hogy blokkoljon, de a játékvezetők ezért nem adtak újabb büntetőt, de a legvégén Gasper Marguc a szélről egyenlíteni tudott.

Eredmény:

Férfi BL, 5. forduló, B csoport:
Vive Kielce – Telekom Veszprém 32-32 (16-15)

a Veszprém gólszerzői: Tonnesen 6, Ilic, Blagotinsek 5, Lékai 4, Marguc, Gajic 3, Manaszkov, Nilsson 2, Accambray, Ugalde 1

 

A magyar együttesnek négy győzelem után ez volt az első pontvesztése a B csoportban, amelyet továbbra is vezet. A veszprémiek november 4-én a dán Aalborg ellen folytatják BL-szereplésüket.

Szerdán a Szeged 33-27-re győzött a lengyel Wisla Plock otthonában.