2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Borkai közszemlére tenné a rendezésről szóló tanulmányt

2015. augusztus 4., kedd 09:20, frissítve: kedd 19:02

Nem olvasta el a budapesti olimpia megvalósíthatósági tanulmányát a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. A dokumentum kiszivárgott, így Borkai Zsolt támogatná annak nyilvánosságra hozatalát. Egy sportközgazdász szerint az ötkarikás játékok megrendezéséről népszavazást kellene kiírni.

Ha Budapest olimpiát akar rendezni 2024-ben, 442 milliárd forintot kell költeni sportlétesítményekre – írta a Népszabadság az ötkarikás játékok 1300 oldalas megvalósíthatósági tanulmányára hivatkozva. 150 milliárdot ideiglenes csarnokok, arénák vinnének el, amelyeket később részben vagy egészben lebontanának. Ez önmagában nem lenne egyedülálló – mondja a sportközgazdász:

„Az a kérdés, hogy hajlandók vagyunk-e rövid és középtávon áldozatokat hozni azért, hogy esetlegesen hosszú távon a következő generációknak, tehát nem is számunkra ez megtérüljön. Erről mindenképpen beszélnünk kell, és szerintem mindenkinek véleményt is kell nyilvánítania akár egy népszavazás keretein belül. És kell egy 75-80 százalékos támogatottság, mert még egyszer mondom, itt generációkra kiható döntéseket kell hozni. Én akkor is amellett érvelek, hogy érdemes ebbe belevágni!” – mondta Dénes Ferenc.

A budapesti olimpia támogatásáról a parlament úgy szavazott július elején, hogy a képviselők a teljes tanulmányt nem ismerhették meg, csak annak összefoglalóját.

„Az, hogy 1300 oldalt nem olvastam el, ez természetes. Nem tettem meg” – mondta Borkai Zsolt. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke sem ismeri a tanulmányt, noha a dokumentumot a MOB kérésére rendelte meg a kormány az egyik nemzetközi tanácsadó cégtől. „Azt gondolom, hogy végre eljutottunk oda – bár nem a Magyar Olimpiai Bizottság volt a megrendelője ennek az 1300 oldalas tanulmánynak –, hogy megismerhették a magyar emberek a teljes 1300-1400 oldalt. Ez örömteli és jó dolog. Éppen illetékesekkel beszéltem, és mondtam egy héttel ezelőtt, hogy én nem látok abban rizikót, sőt, azt gondolom, hogy a tisztaság megköveteli azt, hogy igenis tudomására kell jutnia minden magyar embernek, és hozzáférhetővé kell tenni ezt a több mint 1000 oldalas anyagot. A jövőben ez meg is fog történni, a Magyar Olimpiai Bizottság ezt kéri, és így van további esélyünk arra, hogy megmaradjon az a támogatottság, ami ahhoz kell, hogy egyáltalán sikeresen tudjunk lépésről lépésre előre haladni, és majd potenciális pályázókká tudjunk válni” – hangsúlyozta Borkai Zsolt.


Az Ipsos februári felmérése szerint a magyarok 60 százaléka támogatja a budapesti olimpiát. De az ötkarikás játékok népszerűségét a Nemzetközi Olimpiai Bizottság független szervezetek bevonásával is méri, mielőtt választ a pályázók közül.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!