2024. 04. 24. Szerda György napja
Jelenleg a TV-ben:

Cirkusztestvérek

Következik:

Híradó 12:00

Washington: elég az 50 éve tartó izraeli megszállásból

2015. március 24., kedd 11:40, frissítve: kedd 12:01

Elítélte az izraeli kormányfőt az amerikai elnöki hivatal, mert Benjámín Netanjáhú továbbra is elutasítja a palesztin állam létrehozását. A washingtoni vélemény szerint Izrael 50 éve tartja megszállva a palesztinok földjeit és ennek véget kell vetni.

Szokatlanul kemény üzenetet küldött a Fehér Ház Izraelbe. Az elnök kabinetfőnöke egy liberális amerikai zsidó szervezet tanácskozásán kijelentette: az Egyesült Államok tartósan elkötelezett az izraeli–palesztin konfliktus kétállami megoldása mellett, és nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy Benjámín Netanjáhú ezt elutasította. A Likud párti miniszterelnök a választások előtt azt mondta, hogy amíg ő kormányfő, nem lesz önálló Palesztina. „Amerika kötelezettségvállalása a kétállami megoldás mellett az amerikai külpolitika alapja. Ez volt a célja a republikánus és a demokrata elnöknek, és ez a cél ma is. Mert csak ezzel lehet biztosítani Izrael jövőjét, mint zsidó és demokratikus állam” – közölte Denis McDonough.

Az amerikai vezetés arra számít, hogy az új izraeli kormány a nyilatkozatok ellenére tartja magát a Washington által támogatott rendezési elvhez. Denis McDonough óvta Izraelt attól, hogy bekebelezze a megszállt Ciszjordániát. A hallgatóság felállva tapsolt, amikor bírálta az izraeli kormányt a Jordán folyó partján zajló telepépítések miatt. „Végül is tudjuk, hogyan kellene kinéznie egy békeszerződésnek. Izrael és Palesztina határa az 1967-es vonalakon alapulna kölcsönös területcserével. Minden államnak biztosítania kell és el kell ismernie a határokat. A megszállásnak, amely majdnem 50 évig tartott, véget kell érnie” – hangsúlyozta McDonough.

A washingtoni bírálatokat hallva Netanjáhú még hétfőn bocsánatot kért az izraeli arab közösségtől egy másik megjegyzéséért. Benjámín Netanjáhú a parlamenti választások napján egy videoüzenetben azzal buzdította szavazásra támogatóit, hogy az arabok tömegesen járulnak az urnákhoz. Az üzenet miatt a kormányfőt rasszizmussal vádolták külföldön is. „Tudom, hogy néhány napja több olyan dolgot mondtam, amely megbántotta az arab polgárokat. Ez nem állt szándékomban, és bocsánatot kérek érte. Mindannyiuk miniszterelnökének tekintem magam, minden izraeli polgárénak, tekintet nélkül vallására, bőrszínére, nemére” – mondta Benjámín Netanjáhú.

A közös arab lista parlamenti frakcióvezetője szerint azonban a bocsánatkérés csak a külföld felé tett gesztus volt. „A nemzetközi kritikák, így az amerikai bírálatok miatt kért bocsánatot. Ezek tettek vagy csak szavak? Valódi bocsánatkérést követelünk” – mondta Ayman Odeh.

Izraelben 1,6 millió arab él, ők teszik ki az ország lakosságának ötödét.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!