2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Háború Ukrajnában 13:00

Újra tízezrek tüntettek Pozsonyban

Hír TV

2018. március 17., szombat 09:46, frissítve: szombat 10:25

A résztvevők és a felszólaló értelmiségiek továbbra is előre hozott választást és a legnagyobb kormánypárt vezetőinek távozását követelték.

Hiába mondott le csütörtökön az újságíró-gyilkosság nyomán kialakult politikai-bizalmi válság miatt Robert Fico miniszterelnök, ismét tüntetők tízezrei lepték el péntek kora este a pozsonyi Szlovák nemzeti felkelés terét. A demonstrálóknak nem elég a kormányfőcsere, a kijelölt miniszterelnököt ugyanis Fico bábjának tartják. A főként fiatalokból álló tömeg előtt művészek és liberális értelmiségiek szólaltak fel.

„Néhány hónappal ezelőtt elképzelhetetlennek tartottuk,hogy Kalinák belügyminiszter és Fico kormányfő, az ország két leghatalmasabb embere lemondjon. Ez megtörtént csütörtökön. Mi pedig azt mondjuk, ez nem elég” – fogalmazott Richard Stanke színész.

A szónokok a legnagyobb kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia vezető képviselőinek távozását követelik a közéletből, és előre hozott parlamenti választást akarnak.

Ennek az esélye egyelőre jelentősen csökkent azzal, hogy Andrej Kiska államfő Fico helyettesét, Peter Pellegrinit bízta meg kormányalakítással, a 150 fős parlament 79 képviselője pedig írásba adta, hogy támogatja az új kabinet megalakulását.

Az elnök szerint azonban továbbra is az előre hozott választás oldaná meg a bűncselekmény miatt kialakult politikai válságot. Kiska úgy véli, hiába mondott le a belügyminiszter és a kormányfő, az emberek nem hagyják majd abba a tiltakozást.

Az oknyomozó újságírót és menyasszonyát február végén lőtték agyon, a rendőrség feltételezése szerint munkája miatt. Ján Kuciak épp egy tényfeltáró cikken dolgozott az uniós pénzeket megcsapoló olasz maffia és a szlovák kormány kapcsolatairól.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!