Trump beváltotta legtöbb ígéretét
Hír TV
2018. január 22., hétfő 08:52, frissítve: hétfő 08:53
Mi valósult meg Donald Trump kampányígéreteiből? Erre keresi a választ a The Telegraph cikke az amerikai elnök beiktatásának első évfordulóján. Az írásból kiderül, hogy a mexikói határra tervezett falra még a pénz sincs meg; a muszlim bevándorlók kitiltását csak félig-meddig sikerült megvalósítani; és az Obamacare-t sem tudta Trump eltörölni – a beígért masszív adócsökkentés viszont az elnök egyik legnagyobb kongresszusi sikere volt; és Jeruzsálemet tényleg elismerte Izrael fővárosaként; az észak-koreai atomprogramot pedig ugyan nem tudta leállítani Trump, de hatalmas nyomást helyezett a kommunista diktatúrára.
A Demokrata Pártot szidja a Fehér Ház üzenetrögzítője – számol be a BBC. Donald Trump emberei megváltoztatták a hivatalos szöveget, ami mostantól így hangzik: „Sajnos nem tudjuk fogadni a hívását, mert a kongresszus demokrata politikusai túszul ejtették a szövetségi költségvetést egy oda nem illő bevándorlási vita miatt.” A demokraták – és egyes republikánusok is – elutasították a kormányzat működését biztosító törvényt, mert az nem foglalta volna magában azt a programot, ami megakadályozza, hogy deportálják azt a 700 ezer illegális bevándorlót, akik még kiskorúként érkeztek az Egyesült Államokba.
Megnyílt a világ első automata élelmiszerboltja – tudósít a The Guardian. Az Amazon Seattle-ben nyitotta meg az eladók nélküli üzletet, ahol kamerák és érzékelők ügyelnek arra, hogy mindenki csak azt vigye magával, amit kifizetett. A vásárláshoz le kell tölteni a telefonunkra az Amazon Go alkalmazást, amiben egy virtuális bevásárlókocsiba pakoljuk a polcról leemelt árukat, majd az applikációval kinyitjuk a kasszák helyén felállított kiléptetőkapukat; a vásárolt termékek árát pedig ezután vonják le az alkalmazással összekapcsolt bankkártyánkról.