2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napi aktuális 23:30

Szent István tanúságtételéről beszélt Ferenc pápa

Hír TV

2017. december 26., kedd 17:26, frissítve: péntek 17:18

A kereszténység megváltoztatta a világ gondolkodásmódját, jelentette ki Ferenc pápa a kereszténység első vértanújának, Szent Istvánnak az ünnepén. A katolikus egyházfő szerint a hitéért életét áldozó vértanú Jézus kényelmetlen üzenetét hirdette, amely kihívja maga ellen a vallási és világi hatalmat, és megmozdítja a lelkiismereteket.

Szent István tanúságtételéről beszélt Ferenc pápa a kereszténység első vértanújának az ünnepén, az Úrangyala-imádság alkalmával a Szent Péter téren.

„jó reggelt, kedves testvérek! Jézus születésnapja után ma az első mártír, Szent István születését a mennybe ünnepeljük” – kezdte az egyházfő.

Szent István, aki egyike volt a jeruzsálemi keresztény közösség első diakónusainak, Istenbe vetett mély hitével válságba sodorta kora vallási és politikai vezetőit, mivel haláláig kitartott Jézus mellett - jelentette ki Ferenc pápa. Szerinte a vértanú Jézus kényelmetlen üzenetét hirdette, amely kihívta maga ellen a vallási és világi hatalmat, és megmozdította a lelkiismeretet. Jézus születésével ugyanis elérkezett az ideje a megtérésnek, a gondolkodás megváltoztatásának. A mai keresztényeknek is ezt a magatartást kell követni ferenc pápa szerint, vagyis bízniuk kell a hitükben és szeretettel kell nyitniuk embertársaik felé. A katolikus egyházfő megköszönte a karácsonyi üdvözleteket is.

„Kérlek, ne felejtsetek el imádkozni értem. Jó ebédet kívánok, viszontlátásra!”– jelentette ki.

Ferenc pápa előző napi, karácsonyi üzenetében kijelentette: a világot a háború szelei korbácsolják. Békét sürgetett a többi között Jeruzsálem és az egész Szentföld számára: a párbeszéd újraindítását és a kétállami megoldást szorgalmazta.

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!