2024. 05. 25. Szombat Orbán napja
Jelenleg a TV-ben:

Szélesvásznú történelem - Csinibaba

Következik:

Híradó 23:00

Obama először jár elnökként édesapja szülőhazájában

2015. július 25., szombat 14:50, frissítve: szombat 15:22

Gazdasági, biztonságpolitikai és emberi jogi kérdésekről tárgyal másfél napos látogatásán Kenyában az amerikai elnök. Barack Obama most először jár hivatalos úton édesapja szülőhazájában.

Ünneplő tömeg fogadta Barack Obamát Nairobiban. A kenyaiak hazatérésnek nevezik az amerikai elnök első hivatalos látogatását édesapja szülőhazájában. Obamát féltestvére mellett Uhuru Kenyatta államfő köszöntötte a repülőtéren.

A két elnök találkozója korábban komoly diplomáciai akadályokba ütközött volna: Kenyattát ugyanis 2014 végéig emberiesség elleni bűnökkel vádolta a Nemzetközi Büntetőbíróság, amiért állítólag felbujtóként vett részt 1300 ember meggyilkolásában a 2007-es választás utáni zavargások során. Az ügyészség végül ejtette a vádat, de azóta is fenntartja, hogy a kenyai vezető megzsarolta és megvesztegette a tanúkat.

Az amerikai elnök a hivatalos program megkezdése előtt családi vacsorán vett részt kenyai rokonaival, köztük az apját felnevelő mostohanagyanyjával, „Sarah mamával”.

Barack Obama ezután egy vállalkozói fórumon mondott beszédet: „Ide akartunk jönni. Itt akartam lenni, mert Afrika mozgásban van. Afrika a világ egyik leggyorsabban növekvő gazdaságú régiója. Az embereket kiemelik a szegénységből, nőnek a jövedelmek, növekszik a középosztály. A fiatalok a maguk javára fordítják a technológiát, hogy változást hozzanak Afrika üzleti életébe. Ez pedig hihetetlenül nagy lehetőségeket teremt az afrikaiaknak és a világnak. Ez több növekedést és kereskedelmet jelent, mindannyiunk országában munkahelyeket teremt, ez mindannyiunknak jó. Ez a kontinens a jövő globális növekedésének központjává kell, hogy váljon” – fogalmazott.

Az elnöki megbeszélésen a gazdasági kérdések mellett a kenyai nők és a homoszexuálisok helyzetéről is szó lesz. Míg az Egyesült Államokban nemrég országszerte legálissá tették az azonos neműek házasságát, addig Kenyában már a homoszexuális kapcsolatot is akár tizennégy év börtönnel büntethetik. Obama és Kenyatta biztonságpolitikai kérdésekről is egyeztet.

„Mindenekelőtt a biztonsági együttműködésről, az információcseréről lesz szó. Másodsorban a biztonsági erők: a rendőrség, a hadsereg és főként a terrorelhárítók felszereléséről és kiképzéséről. Magasabb színvonalú kiképzésre van szükségük” – véli Mwenda Mbijiwe kenyai biztonságpolitikai szakértő.

Obama meglátogatja az amerikai nagykövetség elleni 1998-as merénylet helyszínét is. Az al-Kaida terrortámadásában több mint 200 ember, köztük 12 amerikai vesztette életét.

Kenyára az utóbbi években a szintén iszlamista As-Sabaáb terrorszervezet jelenti a legnagyobb veszélyt: a szomáliai csoport 2013-ban 67 embert ölt meg egy fővárosi bevásárlóközpontban, amelyet nem sokkal Obama látogatása előtt nyitottak meg újra.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!