2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 09:05

Nem érte támadás az eltűnt tengeralattjárót

Hír TV

2017. november 25., szombat 17:15, frissítve: szombat 17:59

A haditengerészet szerint nem titkos küldetést hajtott végre az eltűnt argentin tengeralattjáró. Korábban az is felmerült, hogy a jármű nem volt megfelelően karbantartva. Negyvennégy tengerész teljesített rajta szolgálatot. A kutatásba az amerikai után az orosz haditengerészet is bekapcsolódott.

A San Juan legénysége múlt szerdán jelentkezett utoljára, és múlt hét vasárnap kellett volna partot érnie. Az oxigénjük e hét szerdáig volt elég.

„A jármű nem vett részt semmiféle titkos küldetésben, teljesen hétköznapi járőrözést végzett. Egyelőre külső támadásnak sincs semmi nyoma” – közölte a hadsereg szóvivője.

A haditengerészet egy hét után ismerte el, hogy mielőtt a tengeralattjáró eltűnt, robbanás hangját rögzítették, de azt egyelőre nem tudják, mi történt.

„Egyelőre nem az a legfontosabb, hogy megállapítsuk, hogy ki a felelős, hanem hogy megtaláljuk a tengeralattjárót, és megállapítsuk, hogy mi történt. Majd utána ráérünk kideríteni, hogy miért történt” – jelentette ki Mauricio Macri argentin elnök.

A legénység rokonai napok óta tüntetnek a haditengerészet bázisánál. A hozzátartozók szerint a hadsereg elhallgatja, hogy a harmincnégy éves tengeralattjáró rossz állapotban volt és javításra szorult.

„A legénység nagy része az első naptól kezdve ezen a tengeralattjárón szolgált. Nagyon szerették a munkájukat. Egyértelmű, hogy most már holttesteket, és nem túlélőket keresnek” – mondta egy hozzátartozó.

A kutatásban eddig latin-amerikai országok és az Egyesült Államok haditengerészete vett részt, de a hétvégétől Oroszország is segíti a keresést. Az oroszoknak a Kurszk tengeralattjáró miatt van nagy tapasztalatuk a hasonló balesetekben. Annak a fedélzetén száztizennyolc ember halt meg 2000-ben.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!