2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Európai Híradó

Következik:

Globál 04:20

Nagy lépés a nőknek Szaúd-Arábiában

Hír TV

2018. június 24., vasárnap 08:03, frissítve: vasárnap 11:27

Mától vezethetnek autót a nők Szaúd-Arábiában. Az öböl-menti állam volt az utolsó olyan ország a világon, ahol eddig tilos volt nők számára autót vezetni. Sokan ezt a nők elnyomása jelképének tartották, a konzervatív muszlim királyságot sok kritika érte a jogvédő szervezetek felől. A monarchia vezetése azonban több olyan reform bevezetésére is készül, amikkel javíthatnak a megítélésükön.

Vasárnap első perceiben már ellepték a női sofőrök az utakat, ezzel ünnepelték, hogy mostantól ők is vezethetnek.

A konzervatív muszlim királyság volt az utolsó olyan ország, ahol tilos volt a nőknek a volán mögé ülni. A szaúdi nők ugyanakkor más országban ezt megtehették.

Csak arra tudok gondolni, hogy most már mindent csinálhatok egyedül, nem kell megkérnem senkit, hogy vigyenek el. Ez nagyon fontos. Sok nőnek nincs rá szüksége, de én például vezettem külföldön, én intéztem a dolgaimat, és nem tudtam megszokni, hogy más vezessen helyettem - mondta Majdooleen Al-Ateeq.

A szaúdi uralkodó tavaly szeptemberben döntött arról, hogy feloldja a tilalmat, amit a nemzetközi közösségben sokan a nők elnyomása jelképének tartottak. A reformok bevezetésében nagy szerepe van a trónörökösnek, aki a hírek szerint egyre több jogot akar adni a nőknek.

Remélhetőleg eltörlik a gyámságot. Most már nemsokára, a folyamat elkezdődött. Nagyon sok apró dolog történik a társadalmunkban, és minden nap bevezetnek valamilyen olyan új törvényt, ami még jobban támogatja a nőket - mondta Fawzia Al-Bakr.

A gyámság intézményének kereteiben minden hivatalos ügyben a nők helyett egy férfi gyámjuk dönt, ilyen az útlevélkérelem, a házasság vagy a külföldi utazások köre.

A társadalmi nyitásnak egyben gazdasági előnyei is lehetnek, a monarchia vezetői így szeretnének javítani nemzetközi megítélésükön és további befektetőket vonzani Szaúd-Arábiába, ami amúgy a világ első számú olajexportőre.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!