2024. 05. 30. Csütörtök Janka, Zsanett napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:30

Meggondolta magát Trump

Hír TV

2018. május 25., péntek 18:15, frissítve: péntek 22:53

Mégis megrendezhetik június 12-én a Donald Trump-Kim Dzsongun csúcstalálkozót. Ezt maga az amerikai elnök jelentette ki, annak ellenére, hogy csütörtökön még azt mondta: nem fog találkozni az észak-koreai vezetővel, mert Phenjan ellenséges az Egyesült Államokkal. Észak-Korea már ekkor is úgy reagált, hogy továbbra is nyitott a tárgyalásokra, bármikor, bármilyen formában.

Külföldi újságírók előtt robbantották be az észak-koreai nukleáris kísérletek létesítményét, és az oda vezető alagutakat. A kommunista állam mind a hat nukleáris tesztjét Punggye-riben hajtotta végre. Felszámolását a két koreai elnök áprilisi találkozóján a békülés szándékaként ígérte meg Kim Dzsong Un észak-koreai vezető.

Az eddig összegyűjtött adatok szerint nincs radioaktív szivárgás, és a környék is sugárzásmentes maradt - mondta az észak-koreai hadsereg egyik vezetője.

Szakértők szerint a robbantás amúgy is elkerülhetetlen volt, mivel a kísérleti telep alagútrendszere tavaly beomlott és használhatatlanná vált. Washington az atomfegyverek teljes leszerelését követeli Penjantól, erre azonban Észak-Korea nem volt hajlandó, így Donald Trump csütörtökön lefújta a június 12-ére tervezett csúcsot Kim Dzson Unnel, nyílt ellenségességre hivatkozva. Arra is figyelmeztetett, hogy az amerikai hadsereg készen áll, ha Phenjan bármilyen meggondolatlan lépést tenne.

Úgy döntöttem, lemondom a június 12-i szingapúri csúcsot. Bár sok dolog történhet és nagyszerű lehetőségek állnak előttünk, hiszem, hogy ez egy óriási kudarc Észak-Korea számára és az az egész világ számára - jelentette be Donald Trump.

Két órával a Phenjanba küldött levél után Trump már azt mondta, hogy a találkozót később is megtarthatják.

Pénteken pedig már ismét június 12-éről beszélt az amerikai elnök - vagyis most ugyanott tartanak a felek, mint a legelején.

Ezután James Mattis amerikai védelmi miniszter is megerősítette, hogy megint azon dolgoznak a diplomaták, hogy a két vezető leülhessen a tárgyalóasztalhoz.

Észak-Korea már Trump csütörtöki visszavonulója után úgy nyilatkozott: továbbra is bármikor hajlandó az Egyesült Államokkal fennálló vitás kérdések rendezésére.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!