2022. 01. 17. Hétfő Antal, Antónia napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Vetítő 02:00

Még mindig nem tért haza Puigdemont

Hír TV

2017. november 16., csütörtök 08:14, frissítve: csütörtök 13:34

Brüsszelből kampányol az előre hozott katalóniai választásra a katalán elnök. Carles Puigdemont szerdán jelentette be indulását, és arról is beszélt, hogy pártja egyedül méretteti meg magát, miután a másik nagy függetlenségi párttal nem sikerült megegyezniük a közös indulásról. A politikus azután menekült a belga fővárosba, hogy ellene és négy társa ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a spanyol hatóságok a katalán függetlenség kikiáltása miatt.

Szabadság – így éltették saját politikai céljaikat a katalán függetlenségiek. A leváltott katalán elnök pártja szerdán tanácskozott, hogy kialakítsák a jelöltlistát a december 21-i előre hozott választásra. A gyűlésen üresen maradt 14 szék, Carles Puigdemont és három minisztertársa Brüsszelben tartózkodik, kiadatásra várva, míg további kilenc politikustársuk előzetes letartóztatásban vannak Spanyolországban.

Büntetőeljárás indult ellenük a katalán függetlenség kikiáltása miatt, amely a spanyol alkotmány alapján alkotmányellenes cselekmény volt. A katalán vezetést ezt követően menesztette Madrid, Katalóniát pedig közvetlen irányítása alá vonta decemberig, míg a választáson a helyiek nem döntenek saját vezetőikről.

A függetlenségi pártok úgy döntöttek, hogy indulnak a megmérettetésen, a voksolást úgy állítják be, mint egy újabb népszavazást a függetlenségről. Kérdés, hogy a spanyol hatósági erőszak, illetve a kemény jogi lépések mozgósítják-e a bizonytalan szavazókat, hiszen nélkülük nem lehet meg a függetlenségi többség: az eddigi szavazásokon mindig 40 százalék körüli eredményt értek csak el.

Valószínűleg a vádak azzal vannak összefüggésben, hogy Madridban és Londonban belpolitikai válság van. Ezért kreálnak ilyen hisztériát, hogy eltereljék választóik figyelmét a belső bajokról – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

Így reagált az orosz külügyminiszter szerdán a spanyol kormány vádjaira, miszerint a katalán népszavazási kampányban a közösségi médiában orosz befolyáscsoportok a függetlenség mellett fejtettek ki propagandát, hogy destabilizálják Spanyolországot.

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!