2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

London bosszúról beszél, Moszkva démonizálásról

Hír TV

2018. március 21., szerda 18:59, frissítve: szerda 19:50

Bosszúból mérgeztette meg az orosz vezetés Szergej Szkripal kettős ügynököt a brit külügyminiszter szerint. Boris Johnson azt mondta: a támadással azt jelezték a disszidens kémeknek, hogy Oroszország bosszút áll rajtuk. Az orosz külügyminisztérium viszont a brit kormányt sejti a mérgezés hátterében.

Egy katonai járművel, alaposan becsomagolva szállították el Szergej Szkripal lányának kocsiját a brit hatóságok Durringtonból. London szerint az orosz kettős ügynököt és lányát egy Oroszországban kifejlesztett idegméreggel támadták meg március elején Dél-Angliában. A brit Sky News úgy tudja, hogy az elkövetők egy autó szellőzőrendszerébe juttathatták be a mérget, por formában.

Nagy-Britannia a kezdetektől fogva Moszkvát sejti a támadás hátterében. Boris Johnson a brit alsóház külügyi bizottságának meghallgatásán azt mondta: az orosz vezetés a disszidens kémeknek akart üzenni.

„Azt gondolom, hogy a támadás elsősorban egy jelzés volt, amit Putyin elnök vagy az orosz állam akart küldeni a saját szolgálataikban dolgozó potenciális disszidensek számára. Ez történik veletek, ha úgy döntötök, hogy egy másik értékrendet képviselő országot, ilyen a mienk is, támogattok. Ebben az esetben számolhattok azzal, hogy meggyilkolnak” – jelentette ki a brit külügyminiszter.

Szkripal az orosz szolgálatok mellett a brit titkosszolgálatnak is dolgozott. Emiatt Oroszországban börtönre ítélték, de egy kémcsere során kiszabadult, és már nyolc éve Nagy-Britanniában élt. Arra a kérdésre, hogy miért pont most mérgezték meg, Boris Johnson azt válaszolta: a Kreml ellenségképet akart kreálni a választóknak az orosz elnökválasztások előtt. A nyári oroszországi foci vb-ről pedig azt mondta, hogy azt Putyin úgy használja ki majd PR-célokra, ahogy Adolf Hitler tette az 1936-os berlini olimpiával.

Az orosz vezetés szerint a vádak hamisak. Sőt, az orosz külügyminisztérium egyik képviselője a moszkvai nagykövetek találkozóján már arra utalt, hogy valójában a brit kormány áll a támadás mögött. Moszkva szerint így akarják az orosz vezetést démonizálni.

„Az elemi logika szerint csak két lehetőség van. Az egyik, hogy a brit kormány nem képes megakadályozni egy ilyen, úgynevezett terrorcselekményt a saját földjén. A másik, hogy közvetve vagy közvetlenül, és most nem vádolok senkit, ők szerveztek meg egy merényletet egy orosz nő ellen” – mondta Vlagyimir Jermakov.

Szergej Szkripal és lánya állapota továbbra is kritikus. Szakértők szerint ha valóban az Újonc nevű idegmérget használták ellenük, akkor valószínűleg soha nem épülnek fel. A mérget a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet is megvizsgálja, eredmény három hét múlva várható.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!