2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Jean-Marie Le Pen kitagadta lányát egy interjúban

2015. május 5., kedd 09:08, frissítve: kedd 11:38

Felfüggesztették párttagságát és hamarosan tiszteletbeli elnöki tisztségétől is megfoszthatják Jean-Marie Le Pent, a szélsőjobboldali francia Nemzeti Front mozgalom alapítóját. Az egykori radikális politikust azért próbálják háttérbe tolni, mert továbbra is nyíltan szélsőséges nézeteket vall, a saját lánya által vezetett párt viszont ezektől már elhatárolódik.

Még vasárnap jelentette be a Nemzeti Front elnöke, hogy nem szeretné, ha apja a párt nevében nyilatkozna. A radikális párt az utóbbi időben megpróbálja levetkőzni a korábban rájuk sütött antiszemita és bevándorlóellenes jelzőket, a fiatalabbik Le Pen szerint pedig ezt a munkát az alapító aláássa nyilatkozataival. „Úgy érzem, hogy nem tudja elfogadni azt, hogy a Nemzeti Front úgyis létezik, hogy már nem ő a vezetője. Sajnálom” – fogalmazott Marine Le Pen.

A pártalapító legutóbb azzal verte ki a biztosítékot Nemzeti Frontnál, hogy védelmébe vette Phillippe Petaint, a második világháborús Franciaország német kollaboráns vezetőjét, a gázkamrákat pedig jelentéktelen részletnek minősítette. Jean-Marie Le Pent nem sokkal ezután a párt végrehajtó bizottsága elé is beidéztették, hogy megfosszák tagságától. „Még mindig támogatom a párt hatóságait, én egy fegyelmezett aktivista vagyok és még nem büntettek meg, ha egyáltalán rászolgáltam. Nem tudom megjósolni a végrehajtó bizottság döntését” – reagált a döntésre Jean-Marie Le Pen.

A végrehajtó bizottság végül megfosztotta tagságától a 86 éves politikust, és jelezték, hogy hamarosan a párt szélesebb fórumán elvehetik a tiszteletbeli elnöki posztját is.

A 86 éves Le Pen árulásnak tartja a párttagság felfüggesztését, ezért fellebbezni fog. Lányát, Marine Le Pent egy rádióinterjúban gyakorlatilag kitagadta, és felszólította, hogy mondjon le családnevéről.







borbély tamás
FArkas Zsuzsa

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!