2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Ferenc pápa: A fiataloknak nem szabad csendben maradniuk

Hír TV

2018. március 25., vasárnap 18:21, frissítve: vasárnap 18:27

A fiataloknak kötelességük, hogy hallassák a hangjukat, mert természetes, hogy a politikusok megpróbálják őket elhallgattatni. Ferenc pápa beszélt erről a Vatikánban a virágvasárnap tartott misén, aztán fiatalokkal szelfizett a Szent Péter téren.

Pálmaágakkal vonultak be a katolikus hívők Jeruzsálembe virágvasárnap, ahogy a hagyomány szerint Jézus is megérkezett a városba a halála előtti vasárnapon. A meneten több tízezer zarándok vett részt, akik kifejezetten húsvétra utaztak a Szentföldre.

Pálmaággal vonult be a Szent Péter térre Ferenc pápa is, a Vatikánban. A katolikus egyházfő kifejezetten a fiataloknak címezte a beszédét. Utalt az egy nappal korábbi amerikai fegyverellenes tüntetésekre is, ami részben szintén diákmozgalomként jött létre.

„Sok módja van, hogy elhallgattassák, láthatatlanná tegyék a fiatalokat” – kezdte Ferenc pápa, majd hozzátette, a mindenkori vezetésnek, az időseknek, az az érdekük, hogy a fiatalok ne kérdőjelezzék meg a fennálló szabályokat. A katolikus egyházfő szerint épp ezért a fiataloknak az a feladatuk, hogy ne maradjanak csendben, ne legyenek passzívak, hanem kiálljanak a nekik fontos dolgokért.

A 81 éves egyházfő a pénteki, franciaországi terrortámadás áldozatairól is megemlékezett. Értük virágvasárnap egy francia püspök mutatott be misét Trèbes városában. A négy áldozat közül hősként emlegetik azt a rendőrt, aki egy civil túsz helyére ment be a fegyveres terrorista mellé.

„A pénteki tragédia közepette volt egy férfi, aki hajlandó volt áldozatot hozni, hajlandó volt az életét is feláldozni egy másik emberért, ezzel pedig hősies példát állított minden keresztény hívő számára. Mi ezért az ő üzenetét visszük magunkkal a szent hétre” – mondta Alain Planet francia püspök.

A pénteki francia terrortámadás elkövetőjéről a hétvégén derült ki, hogy a hatóságok korábban megfigyelték vallási szélsőséges eszmék terjesztése miatt, de a titkosszolgálat végül nem ítélte veszélyesnek.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!