2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Elhárultak az akadályok a népszavazás kiírása elől

2015. június 10., szerda 10:45, frissítve: szerda 11:10

Megszavazta a brit parlament alsóháza az EU-tagságról tervezett népszavazás törvényjavaslatát. Így minden akadály elhárult a referendum megtartása elől. A törvényjavaslatot az ellenzék is támogatta. Amennyiben a brit lakosság a kilépés mellett dönt, Skócia újra előveszi a függetlenségről szóló népszavazást.

A brit parlament alsóházában a képviselők elkezdték tárgyalni az EU-tagságról tervezett népszavazás törvényjavaslatát. A brit külügyminiszter a referendum mellett érvelt. „A brit szavazók egész generációjától vették el az esélyt, hogy elmondhassa véleményét az Európai Unióhoz fűződő kapcsolatáról, és ma ezt helyrehozzuk” – fogalmazott Philip Hammond.

Phil Hammond szerint a britek negyven éve azt hitték, hogy egy gazdasági szövetséghez csatlakoznak, Brüsszelnek viszont most már túl nagy a hatalma. Közben skót nacionalisták újabb függetlenedési népszavazással fenyegetnek. A korábbi skót miniszterelnök azt követelte, hogy a nemzetközösség államai maguk dönthessenek arról, hogy részt vesznek-e a referendumon. „Borzalmas, szégyenteljes, antidemokratikus és elfogadhatatlan lenne Skócia kivétele az Európai Unióból, a skót ember akarata és kívánalma ellenére” – mondta Alex Salmond skót miniszterelnök.


A javaslatot végül az ellenzék is támogatta, a képviselők elsöprő többséggel szavazták meg a törvényt, így a szigetország kiírhatja a népszavazást. David Cameron brit miniszterelnök az elmúlt időszakban uniós és tagállami vezetőkkel egyeztetett.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!