2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Életbe lépett a burkatörvény

Hír TV

2018. augusztus 1., szerda 17:11, frissítve: szerda 18:12

Életbe lépett az úgynevezett burkatilalom Dániában. Az egész arcot eltakaró öltözet nyilvános viselését ezentúl pénzbüntetéssel sújtják a skandináv országban. A mindössze 50 érintett nő szerint hátrányos megkülönböztetésről van szó.

Nikábot viselő nők szórólapokkal tiltakoztak az augusztus elsején életbe lépő törvény ellen, amely tiltja az arc eltakarását nyilvános helyeken – a hivatalos indoklás szerint a dán kulturális és demokratikus értékek védelme érdekében.

„Azt mondják, el vagyunk nyomva, de ez nem igaz. Nincs erre bizonyítékuk, ahogy arra sem, hogy Dániában van olyan nő, akit kényszerítenek a nikáb viselésére. Azt mondják, nemzetbiztonsági veszélyt jelentünk, pedig a nikábot sosem használták segédeszközként bűncselekményeknél” – mondta egy muszlim aktivista.

A leegyszerűsítve csak burka-tilalomnak nevezett jogszabályt még májusban szavazta meg a koppenhágai parlament. A hatóságok tagadják, hogy a rendelkezés a muszlim közösség tagjai ellen irányulna.

A teljes arc eltakarására Európában először Franciaország mondott nemet még 2011-ben, hamarosan Belgium is csatlakozott, azóta pedig teljes vagy részleges tilalmat vezetett be Ausztria, Bulgária és a délnémet Bajorország tartomány.

A csak a szemet szabadon hagyó öltözetet, vagyis nikábot hordó muszlim nők száma Dániában elenyésző, ezért csak rendkívül kevés embert érint az új szabályozás.

„Dániában körülbelül 50 nő hord nikábot. Kisebbség vagyunk a kisebbségen belül. Nagyon kevesen vagyunk, és úgy látszik, a kormány pénzt, időt és energiát fordít 50 nő hátrányos megkülönböztetésére” – tette hozzá a muszlim aktivista.

Az első szabálysértés büntetési tétele 1000 korona, átszámítva több mint 40 ezer forint; a visszaesők ennek a tízszeresét fizetik. Az arceltakarási törvény nem vonatkozik azokra az esetekre, amikor valaki télen a hideg ellen sállal védekezik, vagy motorozáshoz bukósisakot vesz fel.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!