2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Egymillió embert kellett evakuálni

2015. szeptember 17., csütörtök 10:50, frissítve: csütörtök 11:09

Az első jelentések szerint legkevesebb öten meghaltak, tucatnyian megsérültek, miután nagy erejű földrengés rázta meg Chile nyugati partvidékét. A földmozgás miatt egymillió embert evakuáltak és negyedmillióan maradtak áram nélkül. A földrengés akkora volt, hogy még az epicentrumtól több mint 200 kilométerre lévő fővárosban is kilengtek az épületek.

8,3-es erősségű földmozgás rázta meg a latin-amerikai országot. A fővárosban, Santiagóban megrázkódtak az épületek, és a rezgés hatására cunamiriadót adtak ki Chilére, Perura és Francia Polinéziára. A chilei kormány az ország part menti részének kiürítését rendelte el. „Az intézkedéseket nagyon gyorsan hoztuk meg, ahogy a földrengés megtörtént. A legfőbb cél az volt, hogy megvédjük az embereket, így a teljes partszakasz ki lett ürítve, mert a rengés erőssége egy lehetséges cunamiveszélyt jelez elő. Ezt nagyon jól és hatékonyan oldottuk meg. Az embereket kitelepítettük. Tudom, hogy nehéz, hideg lehet odakint bizonyos területeken, de a legfontosabb az, hogy megvédjük az életeket” – mondta Michelle Bachelet elnök.

A földrengés epicentruma a Santiagótól 210 kilométerre északra elhelyezkedő Illapel városában volt. Megszűnt az áram- és ivóvízellátás is. „Nagyon erős mozgás volt, elérte a Richter-skála szerinti 8-as fokozatot. Ez elengedhetetlenné teszi a preventív kitelepítéseket a határrégióból Aricától Puerto Isenig. A közbiztonsági minisztérium megkezdte a protokollok alkalmazását, hogy a lehető legnyugodtabban tudjuk kiüríteni a partszakaszt, az erre az esetre alkalmazandó eljárásrend mentén” – mondta Jorge Burgos belügyminiszter.

A rengést egészen az 1400 kilométerre lévő Buenos Airesben is érezni lehetett. Az argentin fővárosban is házak sérültek meg. „8,3, az nagy földrengés. Nagyon nagy és nagyon komoly azoknak, akik közel vannak hozzá, akik érzékelik. És erről nem szabad elfeledkeznünk. A lehetséges pusztítás jelentős, és mint ahogy azt Japánban is láthattuk, tovább is fejlődhet, egyfajta dominóhatást idéz elő, és valami más is történik, ez az, amit mindig szem előtt kell tartani, úgyhogy igen, ez egy nagy földrengés, és tudományosan is nagyon fontos” – mondta egy szeizmológus.


A chilei partoknál fekvő Coquimbo városánál pedig négy és fél méteres hullámok keletkeztek a földrengés után.

Chile a világ egyik leginkább földrengésveszélyes országa, 1960-ban ott történt minden idők legerősebb, a Richter-skála szerinti 9,5-ös földmozgása is. 2010-ben egy 8,8-as erősségű rengés és az azt követő szökőár több mint 500 ember halálát okozta, és 220 ezer lakóházat pusztított el.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!