2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Brit–francia parancsnoki központot állítanak Calais-ban

2015. augusztus 20., csütörtök 16:27

Calais-ban a brit és a francia belügyminiszter aláírta a menekültválság megoldására kötött francia–brit megállapodást. A dokumentum alapján a francia városban közös irányítású ellenőrzési és parancsnoki központot létesítenek, hogy elősegítsék a két ország közötti jobb együttműködést. Nagy-Britannia emellett újabb kerítések építését, megfigyelőkamerák kihelyezését és éjjellátó rendszerek biztosítását is vállalta.

A francia és a brit belügyminiszter aláírta a menekültválság kezelésére kötött megállapodást. A dokumentum elsősorban azért jött létre, hogy megoldja a Csatorna-alagút franciaországi bejáratánál kialakult helyzetet.

„Elhatároztuk, hogy közösen oldjuk meg a problémát. A közös fellépés folyamatban van: újabb francia rendőrök érkeznek, ezenkívül újabb kerítéseket építünk, keresőkutyákat biztosítunk, és brit részről a következő hetekben további biztonsági intézkedéseket vezetünk be” – közölte Theresa May brit belügyminiszter.

Calais-ban körülbelül háromezer bevándorló verődött össze, a brit belügyminiszter szerint ezeknek csak kis része számít menekültnek, többségük gazdasági okokból érkezett Európába szervezett bandák és embercsempészek segítségével. Theresa May szerint ezért a menekültválság sok országra kiterjedő probléma.

A Calais-nál létesült sátortóborból, vagyis a Dzsungelből készülnek a bevándorlók arra, hogy akár életük kockáztatásával is átkeljenek a Csatorna-alagúton, a szigorodó biztonsági intézkedések miatt azonban ez keveseknek sikerül.

„Jókora a kiábrándultság, mert a táborban még mindig növekszik a menekültek száma. A hatóságok minél több akadályt állítanak, annál többen halnak vagy sebesülnek meg, az emberkereskedők annál inkább felemelik az árakat, és annál több menekült marad itt” – mondja Francois Guennoc, A migránsok menedéke nevű szervezet társalapítója.

Az egyik férfi Obamának nevezi magát és azt mondja: gyerekkora óta az az álma, hogy Nagy-Britanniában fog élni. „Nem tudom, hogy mikor mehetek Angliába, egy év, két év, tíz év vagy száz év múlva. Nem tudom, hogy mi lesz a sorsom, nem tudom, hogy mikor megyek Angliába” – fogalmazott. Terve megvalósításához – földrajzi értelemben – már nem sok hiányzik, a francia–brit megállapodás megkötése után még kisebb lesz az esélye, hogy angol földre léphessen.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!