2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Az EU megelégelte, hogy a Google visszaél helyzetével

2015. április 16., csütörtök 12:10, frissítve: csütörtök 12:47

Trösztellenes pert indít az Európai Bizottság a Google ellen. A versenyjogi biztos szerint az amerikai cég visszaél a piaci fölényével, az európai internetes cégeknek nem fizet az adataik használatáért, ugyanakkor a saját szolgáltatásait eladja, a bevétel jelentős részéért pedig nem adózik.

Az internetóriás Amerikában a piac 70, Európában a 90 százalékát uralja, de csak a bevételük 2 tized százaléka után adóznak, a többit Bermudára viszik. Évente körülbelül tízmilliárd dollár adót kerülnek így el. Brüsszel ebből a pénzből szeretne részesedni. Az unió versenyjogi biztosa perre készül: 10 százalék körüli adót szedne be a netes cégektől, a Google mellett az Apple-től és a Facebooktól is. „Az, hogy a Google a saját online boltját ajánlja és használja alapbeállításként minden vásárláshoz, már az is a piaci viszonyok befolyásolása. Visszaélnek azzal, hogy az emberek keresőoldalként használják őket és a cég megpróbál más szolgáltatásokat is eladni a látogatóknak” – mondta Margrethe Vestager dán versenyjogi biztos.

Az első Google-szolgáltatás, amit az EU-ban betiltottak piacbefolyásolás miatt, a hírgyűjtő oldal spanyol felülete volt. A cég nem fizetett a napilapoknak a cikkeik linkeléséért, ezért a bíróság szerint a híreket se használhatták volna. „A Google azzal fog védekezni, hogy ők semmit sem csinálnak másként, mint a többi internetes cég. Csak a piaci részesedésük nagyobb. Innentől ez egy teljesen átlagos trösztellenes per, ami Amerikában és Európában ugyanúgy lehetne. Ha valaki olyan jó terméket csinál, hogy piaci előnyre tesz szert, az nem baj. De amikor visszaél a domináns helyzetével és fizetős termékeket próbál rásózni az ingyenes felület használóira, az már gond” – véli egy szakértő.

A Google-nek most tíz napja van a válaszra. Az EU-nak egy precedensértékű pere már volt: 2004-ben a Microsoftot kötelezték arra, hogy kapható legyen a Windows operációs rendszer a beépített médialejátszó nélkül. Később még másfél milliárd dollárra meg is bírságolták a céget, mert nem hajtották végre elég gyorsan a döntést.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!