2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Fidesz-KDNP kampánynyitója 14:30

Aláaknázta Palmüra romvárosát az Iszlám Állam

2015. június 21., vasárnap 17:03, frissítve: vasárnap 17:40

Az Iszlám Állam harcosai megkezdték az UNESCO világörökségi listáján szereplő Palmüra ókori romváros aláaknázását. A terrorszervezet harcosai már lerombolták Ninive falait és megsemmisítettek számos, ugyancsak ókori szobrot és domborművet.

Az Iszlám Állam harcosai aláaknázták Szíria legjelentősebb ókori leletegyüttesét, a romjaiban is lenyűgöző Palmürát. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja nevű szervezet jelentése szerint az Iszlám Állam katonái vasárnap bombákat és aknákat telepítettek a romok köré.

A romváros sorsa májusban pecsételődött meg, amikor a terrorkalifátus harcosai elfoglalták azt. A szír hadsereg azóta nem tudta visszafoglalni a települést, a damaszkuszi kormány pedig hiába sürgette a nemzetközi koalíciót arra, hogy bombázza az Iszlám Állam fegyvereseit a térségben.

Az Iszlám Állam vezetői minden más vallás, sőt az iszlám más felekezeteinek mecsetjeit is módszeresen pusztítja az általa megszállt szíriai és iraki területeken. Még az ókori leleteknek is hadat üzentek, az iszlám előtti időkből származó emlékek is istenkáromlásnak számítanak. Irakban leromboltak számos ókori asszír és babiloni szobrot, még Ninive falait is felrobbantották.

Palmüra számára csak egy esély maradt: az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja nem zárja ki, hogy az Iszlám Állam harcosai azért aknázták alá a romokat, hogy annak felrobbantásával fenyegetve előzzék meg a szír kormányerők támadásait vagy a nemzetközi koalíció légicsapásait.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!