2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról 10:50

A rendőrök először tárgyaltak vele, majd agyonlőtték

2015. június 13., szombat 20:40, frissítve: vasárnap 10:21

Nem négy, hanem egy ember támadta meg a texasi rendőrkapitányság épületét, az elkövetőt agyonlőtték. A férfi indítéka a bosszú lehetett, amiért megvonták tőle gyermeke láthatási jogát.

A texasi rendőrkapitányság épületét több oldalról vették tűz alá. A nyomozók kezdetben azt hitték, hogy négyen voltak a támadók, de kiderült, hogy egyetlen elkövető cirkált az épület körül. Bombákat hagyott a parkolóban, amelyek közül egy fel is robbant. Autójával megpróbálta áttörni a rendőrségi barikádot, ami nem sikerült neki.

„Összesen hét épületet kutattunk át bombák után. A technikusok segítségével bomba alkatrészeit és lőszereket gyűjtöttünk össze. Úgy gondoljuk, hogy valamennyit ugyanaz a személy helyezte el” – mondta a rendőrkapitány.

A menekülő támadót végül utolérték, majd körbekerítették. Először tárgyaltak vele, később agyonlőtték, mert túlságosan veszélyesnek ítélték. „A gyanúsított azt mondta a tárgyalóknak, hogy a rendőrség korábban elvette tőle a gyerekét, mert terrorizmus támogatásával vádolták. Ezek után közölte, hogy felrobbantja magát és véget vetett a tárgyalásoknak” – mondja a nyomozás vezetője.


Texasban a héten két rendőrt is felfüggesztettek, miután ok nélkül támadtak szórakozó fiatalokra. Egy hónapja rendőrök egy szellemi fogyatékos férfit öltek meg, mert csavarhúzó volt nála. A túlkapásokhoz a mostani támadásnak a hivatalos tájékoztatás szerint nincs köze.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!