2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:05

Harminchét év után mégis lemondott a zimbabwei elnök

Hír TV

2017. november 21., kedd 22:14, frissítve: szerda 12:16

Lemondott a zimbabwei elnök. Robert Mugabe több mint három évtizeden keresztül diktátorként uralkodott, és hadserege több tízezer lázadót gyilkolt meg. Az elnöki tisztséget a Mugabe által két hete leváltott korábbi alelnök veszi át a hadsereg támogatásával.

Régen volt ekkora ünnep Zimbabwéban. Legutóbb 1980-ban örültek így a helyiek, amikor véget vetettek a fehér gyarmatosítók uralmának. Akkor Robert Mugabe volt a hősük, ő vezette a függetlenségi mozgalmat – most pedig éppen az ő bukását ünneplik. A hadsereg vértelen puccsal vette át a hatalmat egy héttel ezelőtt, az elnök azóta halogatta a lemondását. Végül engedett a nyomásnak. A 93 éves Mugabe lemondólevelét a parlament elnöke olvasta fel.

A zimbabwei alkotmánynak megfelelően, miután egyeztettem a parlament elnökével, én, Robert Mugabe hivatalosan benyújtom a lemondásomat Zimbabwe elnökeként azonnali hatállyal – olvasta fel Mugabe lemondólevelét a zimbabwei parlament elnöke, Jacob Mudenda.

Mugabe elnöksége harminchét éve alatt tönkretette az országot.

Az egykori felszabadító a fehérektől elvett földeket a barátainak adta, így a szegény feketék továbbra is szegények maradtak.

Az importárukat ész nélküli pénznyomtatással fizette ki, ez 231 millió százalékos inflációhoz vezetett 2009-ben; a gazdasági összeomlás miatt pedig hatalmas a munkanélküliség, egyes becslések szerint kilencvenszázalékos.

– Hatalmas pillanat, izgatottak vagyunk, hogy végre magára találhat az ország. Sokáig harcoltunk, 37 évnyi csalódás, 37 évnyi hazugság, 37 évnyi diktatúra ért hirtelen véget. Most pedig egy új kezdetnek kell jönnie – mondta egy ellenzéki politikus, Nelson Chamisa.

Mugabe vesztét felesége okozta. A nála negyven évvel fiatalabb Grace rávette az elnököt, hogy őt nevezze ki alelnöknek a régi harcostárs Emmerson Mnangagwa helyett. A hadsereg e miatt a döntés miatt lázadt fel, és most, hogy leváltották Mugabét, Mnangagwa lesz Zimbabwe elnöke. Az új államfőt csütörtökön iktatják be.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!