2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról

Következik:

Híradó 12:00

Viorica Dancila lesz az új román miniszterelnök

Hír TV

2018. január 17., szerda 22:03, frissítve: szerda 23:04

Egy éven belül Viorica Dancila lehet a román szociáldemokraták harmadik miniszterelnöke, miután az elődei belebuktak a párt belső csatározásaiba. Az új kormányfő az első nő, aki Romániában vezető politikai tisztséget tölthet be.

Alig több mint egy év alatt a harmadik miniszterelnököt nevezhetik ki Romániában. Viorica Dancila mezőgazdasági szakpolitikus volt Brüsszelben, de hazarendelték, miután a pártja elnöke összeveszett az előző kormányfővel az igazságügyi reform miatt. A Szociáldemokrata Párt elnöke, Liviu Dragnea szíve szerint maga lenne miniszterelnök, de egy korábbi választási csalás miatt ő nem töltheti be ezt a tisztséget, ezért muszáj keresnie egy bábot, aki szó nélkül végrehajtja az utasításait.

„Románia államfőjével egyetértettünk abban, hogy a bizonytalan helyzetet nem szabad sokáig nyújtani, ezért döntöttünk Viorica Dancila jelölése mellett, amit az elnök úr el is fogadott” – mondta a kormánypárt elnöke.

Hozzá hasonlóan az elnöknek is mindegy, hogy ki a miniszterelnök, csak csinálja, amit mondanak neki. Klaus Iohannis esetében az elvárás a korrupció elleni fellépés. Románia a harmadik legkorruptabb országnak számít az Európai Unióban Bulgária és Magyarország után, itt viszont két éve megalakult a korrupcióellenes ügyészség, amelynek a munkáját az elnök felügyeli.

„Súlyoztuk az érveket, figyelembe vettük a gazdasági helyzetet és a parlamenti többséget, ez alapján pedig úgy döntöttem, hogy még egy alkalommal esélyt adott a Szociáldemokrata Pártnak a kormányalakításra, Dancila asszony vezetésével” – közölte Klaus Iohannis.

A leköszönő miniszterelnök, Mihail Tudose volt az, aki a múlt héten akasztással fenyegette a székely zászlók használóit, de a távozásához hivatalosan semmi köze nincs a szélsőséges magyarellenes kijelentéseinek.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!