Volner: Kinyírnak, ha nem hagyom ott a Jobbikot
2016. szeptember 29., csütörtök 16:26, frissítve: csütörtök 16:59
„A találkozó elején megkért, tegyem le a telefonom, vegyem ki belőle az akkut, nehogy valamilyen nyoma maradjon a beszélgetésünknek” – kezdte beszámolóját a képviselő.
A vállalkozó közölte Volnerrel, hogy szerinte több más ellenzéki párt volt politikusához hasonlóan ő és még az unokái is jól járhatnának, és gazdagságban élhetnének, ha otthagyja és „keményen betámadja” a Jobbikot és Vona Gábort. Ezért pedig a Fidesz bőkezűen megjutalmazza majd.
Abban az esetben azonban, ha a párthűséget választja, akkor „a Tállai András fideszes képviselő által vezetett NAV a volt cégeimmel kapcsolatban büntetőeljárást kezdeményez ellenem, és rövidesen majd a Nemzeti Nyomozó Iroda kihallgató szobájában találom magam. És azon se lepődjek meg, ha egy ismert nagyvállalkozóval (nem Simicska Lajos) folytatott beszélgetésemről készült felvétel is kikerül majd rólam, ami szintén segít a kinyírásomban. Azt mondta, ő úgy véli, ebből a két lehetőségből választhatok” – idézte fel Volner János.
A vállalkozó ezután azt mondta, ha nem hagyja ott pártját, akkor akár már jövő héten elkezdődhet a lejárató kampány.
Volner bejegyzését így zárta: „nem tudom, hová fog még Orbán Viktor rendszere aljasulni, de ha ez igaz, ezek még nagyobb gazemberek, mint amit feltételeztem róluk. Egy biztos: én a Magyar Gárdában és a Jobbikban is hűségesen, a legjobb tudásom szerint szolgáltam a magyarságot, és ezután is így fogok tenni. Sem a volt vállalkozásom ügyeivel, sem más magánbeszélgetésekkel kapcsolatban nincs semmiféle takargatnivalóm.”