2024. 05. 07. Kedd Gizella napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Újra baloldali összeborulás van készülőben

2015. február 13., péntek 21:25, frissítve: szombat 09:26

Ismét összeállna a Gyurcsány-párt a szocialistákkal – ezúttal a tapolcai időközi választáson indítanának közös jelöltet. Az LMP is közös jelöltet szeretne, valamint a liberális párt is csatlakozna a korábbról már ismert formációhoz.

Az egyeztetések már két hete tartanak. Neveket a hét végére ígért a Demokratikus Koalíció alelnöke. Molnár Csaba azt mondta: örülnének ha az LMP, a PM és az Együtt is támogatná a közös jelöltet.

– Most eljutottunk odáig, hogy a helyi szervezetek már megállapodtak a jelöltben. Ami hátravan, az az, hogy az MSZP és a DK országos elnöksége is rábólintson a helyi szervezetek megállapodására, ami napokon belül meg fog történni – mondta Molnár Csaba.

Mégis hajlandó együttműködni az MSZP

A szocialisták korábbi nyilatkozataikkal ellentétben mégis hajlandók együttműködni az ellenzéki pártokkal – ezt a párt elnök-frakcióvezetője mondta a Hír TV-nek. Lehetséges jelöltjük nevét Tóbiás József sem árulta el, de azt igen, hogy tudnak olyan személyt javasolni, aki a demokratikus ellenzék más pártjai számára is elfogadható.

– Tapolcán olyan jelöltet szeretnénk állítani, amely baloldali jelölt képes visszaállítani azt az értékrendet, amelyet hosszú idő óta nem képviseltünk – tette hozzá Tóbiás József.

Fodorék sem maradnak ki

A liberálisok is csatlakoznának a korábbról már ismert formációhoz. Fodor Gábor, a párt elnöke a Hír TV Magyarország élőben című műsorában azt mondta: készek támogatni egy közös baloldali jelöltet Tapolcán.

– Tapolcán a szocialista párt kért minket, és megkeresett más ellenzéki pártokkal együtt, hogy indítana jelöltet. Mi szerintem ezt tudomásul fogjuk venni, és a jelölt mellé, ha kell, oda is fogunk állni. Erről jövő héten a liberális párt vezető testülete fog dönteni. De készek vagyunk arra, hogy legyen együttműködés. És nem tartjuk helyesnek az LMP fellépését, hogy úgy akar ellenzéki egységet létrehozni, hogy abban a Jobbik is benne van – mondta Fodor Gábor.

Közös jelöltet szeretne az LMP is

Közös jelöltet szeretne Tapolcán az LMP is, bár azt nem tudni, hogy egyeztettek-e már a szocialistákkal, illetve a DK-val. Szél Bernadett mindössze annyit közölt: még nincs hivatalos jelöltje a pártnak az időközi országgyűlési választásra. A Nol.hu korábban azt írta: Sallee Barbara, Hegymagas korábbi polgármesterének közös baloldali jelölését kezdeményezi az ökopárt. Ezt Szél Bernadett nem erősítette meg, azt mondta: azért szeretnének közös ellenzéki jelöltet, hogy ne forduljon elő az, ami Veszprémben, ahol egymás ellen indulnak a baloldali pártok.

– Nagyon fontos lenne, hogy találjunk egy olyan független jelöltet, aki az ellenzéki pártok szavazóinak választást tudna biztosítani és így nem osztódnának a szavazatok az ellenzéki térfélen. Tudok róla, hogy a többi ellenzéki pár megnevezte jelöltjét, de azt gondolom, hogy van még idő és a Lehet Más a Politika is azt tartja egy jó iránynak, ha megtalálunk egy olyan jelöltet, aki az ellenzéki szavazók számára valós alternatívát biztosít – mondta Szél Bernadett.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!