2024. 05. 12. Vasárnap Pongrác napja
Jelenleg a TV-ben:

Svenk

Következik:

Vezércikk 08:05

Tarsoly Csaba szabadlábra helyezését indítványozták

,

2015. április 3., péntek 15:20, frissítve: péntek 21:45

Tarsoly Csaba szabadlábra helyezését indítványozták – nyilatkozta a Quaestor vezetőjének ügyvédje az ATV-nek. Papp Gábor szerint a bíróság a napokban dönthet a beadványról. Az ügyvéd úgy véli: védence előzetes letartóztatását törvénytelenül rendelték el, és az indokaival sem értenek egyet.

 

Tarsoly Csaba tegnap ismét vallomást tett, de ennek részleteiről ügyvédje nem beszélt. Közben a cégközlönyben megjelent a Quaestor kötvénykibocsátó cégének csődbejelentése, így a társaságot a bíróság további döntéséig fizetési haladék illeti meg. A csődeljárás iránti kérelmet a cég március 19-én, tehát tíz nappal az első öncsőd-bejelentésről szóló hír után nyújtotta be.

Csaknem kétmilliárd forintot bukott Százhalombatta a brókerügyön. Az Átlátszó blog azt írja: az önkormányzatnak 1,9 milliárd forintja hiányzik a bedőlt Hungária Értékpapír Zrt.-nél tárolt befektetéseiből. A portál szerint a cég sajátjaként rendelkezett az önkormányzat ügyfélszámláján lévő pénzekkel.

Korábban történt

Stratégiailag kiemelt lett a csődeljárás alatt lévő Győri ETO FC és az ETO Park Kft. – az erről szóló kormányrendelet a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg. A Quaestor tulajdonába tartozó, és a nyomozás során már lefoglalt cégekhez a kormány rendelhet ki egy állami tulajdonban lévő felszámolót.

 

A kancelláriaminiszter szerint a Quaestor-csőd legnagyobb vesztese a Magyar Fejlesztési Bank.

 

A pénzügyi szektorra hárítaná a kormány a Quaestor kisbefektetőinek kártérítését. Lázár János ugyanakkor elismerte, hogy az ügyfelek a magasabb kamat reményében vállalták a magasabb kockázatot.

A Pest megyei Vecsés sem fér hozzá államkötvényeihez, Győrhöz hasonlóan. A Rába-parti városnak 1 milliárd forint értékű állampapírja ragadt bent. Az önkormányzatnál úgy látják, ez nem fenyegeti a város működését, és szerintük szabályosan jártak el, amikor a Quaestoron keresztül vásárolták az értékpapírokat.

„Úgy gondolom, életszerű döntést hozott az önkormányzat, amikor a Quaestor által mondott pénzügyi főosztályvezető javasolta legjobb ajánlat alapján hozta – a kisemberek tízezreihez hasonlóan – a döntését. A magyar tulajdonú Quaestoron keresztül vásároltunk államkötvényeket, Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának ugyanúgy nem volt kétsége a Quaestor megbízhatósága tekintetében, mint a legtöbb kisbefektetőnek, illetve magyar államszervezet rendszereinek. Hogy ezt a döntést miért a Quaestoron keresztül hoztuk: azért, mert a legjobb ajánlatot a Quaestor adta, ajánlatbekérések alapján” – mondta a győri önkormányzat jegyzője.

A Demokratikus Koalíció szerint a kormány döntése azt mutatja, hogy fontosabb számukra egy futballklub megmentése, mint a kisbefektetők kártalanítása. Gréczy Zsolt szóvivő arra a kérdésre vár választ, hogy mi indokolta a csődeljárás alatt lévő Győri ETO FC Kft. kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítését, ahhoz ugyanis egy vállalkozásnak különleges feltételeknek kell megfelelnie. „A csődtörvény idevonatkozó paragrafusa alapján a vagyont így akár pályáztatás nélkül is értékesíteni lehet. A Demokratikus Koalíció él a gyanúperrel, hogy ha egy ilyen helyzetben nem pályáztatnak, hanem kijelölnek egy vevőt, akkor az csak nyomott áron tudja értékesíteni a vagyont, így az az alap, amelyből a károsultakat ki lehetne fizetni, azonnal csökkenni fog” – mondta a DK-s politikus.

A Földművelésügyi Minisztérium háttérintézménye a tárca tudta nélkül vitt közpénzt a Hungária Értékpapír Zrt.-hez a minisztérium közleménye szerint. Azt írják: háttérintézményeik értékpapírszámlát csak az államkincstárnál vezethettek. A tárca azt állítja, nem ők hibáztak, hanem a Tig Nonprofit Kft., amely a tiltás ellenére sem szüntette meg számláját a Hungária Értékpapír Zrt.-nél. A brókercég csődjével 400 millió forintot bukott a minisztérium. Az ügyben soron kívüli vizsgálatot rendeltek el.

Az LMP elég aláírást gyűjtött

Összegyűjtötte az LMP a szükséges számú aláírást a brókerbotrányt vizsgáló parlamenti bizottság létrehozásához. Az ökopárt két társelnöke, Szél Bernadett és Schiffer András hangsúlyozta: a felelősök megnevezése mellett a testületnek a rendszerszintű hibákra és jogszabályi hiányosságokra is rá kell mutatnia amellett, hogy feltárja a politika és a gazdasági bűnözők esetleges összefonódását. Vizsgálná az ellenzéki párt azt is, hogy a miniszterelnök eleget tett-e törvényi kötelezettségeinek a Quaestor-ügyben. „Úgy látjuk, hogy az átalakítás első lépése az kell legyen, hogy a korrupt politikai elit és a simlis gazdasági bűnözők összefonódását maradéktalanul feltárjuk. Teljesen logikus lépés, hogy egy vizsgálóbizottságot kell kezdeményezni ennek feltárására, és az LMP ezt meg is tette. Állításunk szerint az ügy odáig jutott, hogy Magyarországon egyik politikai oldal, egyik politikai csoportosulás sem engedheti meg magának azt, hogy ne támogassa ennek a vizsgálóbizottságnak a létrejöttét, és ne segítse elő hatékony működését” – mondta Szél Bernadett.

Feljelentést tettek a minisztérium eltűnt pénze miatt

Hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanújával tett feljelentést egy magánszemély a földművelésügyi tárca háttérintézménye által a brókercégnél elbukott százmilliók miatt. Szijjártó Péter szerint nem merült fel semmilyen olyan megállapítás az elmúlt években, ami arról szólt volna, hogy veszélyes a Quaestornál befektetni. Bővebben>>>

Kockázatközösség létrehozására biztatja a brókerbotrány károsultjait Palotás János. A pénzügyi szakember egy fórumon beszélt arról, hogy álláspontja szerint a kisbefektetők visszaszerezhetik a pénzügyi vállalkozásokban ragadt pénzüket. Palotás a Postabank-ügyhöz hasonlította a jelenlegi helyzetet, amelyben szerinte a korábbi ügyhöz hasonlóan peres úton van lehetőség a pénzek visszaszerzésére. Bővebben >>>

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!