2024. 05. 11. Szombat Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

A Hóvirág őrs naplója 11:00

Őrizetbe vehetik Sepp Blattert

2015. május 30., szombat 10:23, frissítve: vasárnap 15:45

A 2018-as orosz focivébé bojkottjáról tárgyalnak az európai szövetségek a jövő héten a brit szövetség elnöke szerint. A dán futballvezető pedig azt közölte, hogy túl egyértelmű bizonyítékok vannak az újraválasztott Sepp Blatter ellen, ezért hamarosan őt is őrizetbe vehetik.

Megkönnyebbülten ünnepelt a régi-új FIFA-elnök. Sepp Blatter nemcsak a letartóztatást úszta meg, de újra is választották a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnökének. A szavazás első fordulóját majdnem kétharmaddal nyerte, ezért az ellenfele visszalépett a második kör előtt. „Most időt nyertem, mert azt mondtam, hogy vállalom a felelősséget a megtörtént ügyekért. Javítanunk kell a FIFA megítélésén, és már azt is tudom, hogy mit kell tennem, de egyelőre nem mondhatom meg” – állította az újraválasztás utáni interjúban Blatter.


Az amerikai ügyészség pénzmosás és korrupció miatt nyomoz FIFA-tisztségviselők ellen. 14 ember ellen emeltek vádat, heten előzetesben vannak. A brit ügyészség szerint 150 millió dollár elcsalására nekik is van bizonyítékuk, ezt átadják az amerikaiaknak. A svájci hatóságok közben a 2018-as orosz és a 2022-es katari vébé elcsalt szavazása miatt indítottak vizsgálatot. Arra is gyűlnek a bizonyítékok, hogy Dél-Afrika is pénzért vette a 2010-es vébét. „Jelenleg visszafelé vizsgáljuk az utalásokat. Több millió, ha nem több milliárd dollár ment keresztül a rendszeren. Ebben a bankok felelősségét is vizsgáljuk, mert sok esetben elég egyértelmű a pénzmosás lehetősége” – mondta a brit nyomozás egyik vezetője.

Az európai és amerikai szövetségek elkeserítőnek nevezték Blatter győzelmét. Brit sajtóinformációk szerint az európai futballszövetség, az UEFA a 2018-as orosz vébé bojkottjával fog fenyegetőzni, ha Blatter ellen nem indul vizsgálat hamarosan. „Szerintem már jobban állunk, mint egy hete. Néhány embert már letartóztattak, és az ügy még csak most kezdődik, messze vagyunk a végétől. Csalódtam az eredmény miatt, de azért várható volt. A szövetségek nagy része rendkívül elfogult és Blattert támogatták, mert eddig onnan csorgott a pénz, de ez változni fog” – bizakodott a brit szövetség elnöke.

A korrupcióval gyanúsított szövetségek szerint az Egyesült Államok túlmegy a hatáskörén, amikor az amerikai bankokban történt pénzmosás miatt külföldieket tartóztatnak le. „Akárhogy próbálták befeketíteni Blattert, megnyerte a választást, az emberek szavazatával. Az emberek bíznak benne, és Amerikának nincs joga beleszólni más szervezetek döntésébe vagy kisajátítani a rendezvényeket. Olyan kis országoknak is jár vébé, mint Katar, még ha ez Amerikának nem is tetszik” – védekezett egy szintén korrupcióval megvádolt FIFA-vezető.

Blattert Putyin és az orosz kormány is megvédte, és tagadták, hogy pénzért vették volna a rendezési jogot.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!