2024. 06. 17. Hétfő Laura, Alida napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Hírek 17:00

Megszavazta a megszorításokat a görög parlament

2015. július 11., szombat 12:05, frissítve: szombat 20:04

A görög parlament is támogatja Alexisz Ciprasz reformcsomagját. A miniszterelnök a szavazás előtt elismerte, hogy a javaslatok nem egyeznek pártja választási ígéreteivel, de szerinte ez az egyetlen esély arra, hogy az ország újabb, ezúttal 53,5 milliárd eurós mentőhitelhez jusson. Az euróövezet pénzügyminiszterei délután rendkívüli ülésen egyeztetnek a hiteltárgyalások esetleges megindításáról.

Éjszaka több ezren tüntettek a görög parlament épülete előtt. A demonstrálók többsége szerint a kormányon lévő baloldali Sziriza párt nem ezt ígérte. Közben a parlament épületében sem volt egyetértés.

„Sosem szavaznék meg egy ilyen egyezményt. Szerintem ugyanez igaz a miniszterelnökre is, akit megzsaroltak az emberek túlélésével. Szerintem ugyanez igaz a kormányra és minden parlamenti csoportra, amely támogatja a javaslatot. A szavazáson részt veszek, és szavazok, remélem, legalább így hasznos leszek” – mondta szavazás előtt a szirizás házelnök, aki a javaslat ellen voksolt.

A parlament végül elfogadta az adóemelésre és nyugdíjreformra építő 13 milliárdos megtakarítási csomagot, de több kormánypárti képviselő is ellene szavazott, tartózkodott vagy távol maradt. Így tett a volt pénzügyminiszer, Janisz Varufakisz is.

Athén abban reménykedik, hogy ha a hitelezők is elfogadják az intézkedési tervet, akár órákon belül pénz kerülhet a számlákra. Az 53,5 milliárd eurós új hitelből 2018-ig törlesztenék az adósságaikat. Erre jók a kilátások, az euróövezet pénzügyminiszterei első körben alaposnak nevezték a csomagot. A piacok is bizakodók, a New York-i tőzsde emelkedéssel nyitott a hírekre, és elemzők szerint is csökkent annak az esélye, hogy Görögország távozik az eurózónából.

„Nagyon optimista vagyok, hogy ezt el lehet kerülni. A többi válságban lévő országnak, Portugáliának, Olaszországnak, Spanyolországnak és Írországnak más volt a helyzete és a tapasztalatai az elmúlt öt év gazdasági krízisei során. A válságkezelés segítségével képesek voltak felállni és újraszerkeszteni a gazdaságukat, a közkiadásokat, most más a helyzet, mint 2010-ben. Görögország elszigetelt eset, az eurózóna pedig most stabilabb, mint akkor, úgyhogy szerintem meg tudjuk oldani ezt a problémát” – nyilatkozta Michael Hüther, a Kölni Német Gazdasági Kutatóintézet igazgatója.

Az Eurócsoport délután, rendkívüli ülésén dönt a javaslatról.

Ciprasz beállt a sorba

A magyarországi görögök óriási csalódásként élik meg a megszorításokról szóló bejelentéseket. Országos önkormányzatuk általános elnökhelyettese híradónknak úgy nyilatkozott: Alexisz Ciprasz  miniszterelnök beiratkozhat azon politikusok sorába, akik az elmúlt évtizedekben kormányozták Görögországot.

„A magyarországi görögök inkább a nemet támogatták, és csalódásként élik meg a fejleményeket, mert azt gondolták, hogy Alexisz Ciprasz más politikát fog folytatni. Megértik, hogy nem nagyon volt más lehetősége, de az emberek vállalták a nem kockázatát, a politikusok, úgy látszik, ezt nem merték vállalni. Eddig is nehéz volt a helyzet Görögországban, nagy a munkanélküliség, alaposan lecsökkentek a fizetések, a fiatalok pedig elkezdtek kivándorolni külföldre. A továbbiakban ennél még rosszabb lehet, hiszen nyugdíjakat csökkentenek és adókat emelnek, tehát csak rosszabb jön, mint eddig volt” – fogalmazott Agárdi Bendegúz Szpirosz.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!