2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Radar ráadás 00:05

„Hiába milliárdos valaki, nem állhat a törvények fölött”

,

2017. március 31., péntek 10:11, frissítve: péntek 15:04

Csalással vádolja a CEU-t Orbán Viktor. Az egyetem visszautasítja a miniszterelnök kijelentését. A Soros-intézményre szabott törvénytervezet már hétfőn a parlament elé kerülhet.

Már hétfőn beterjesztik a parlament elé a CEU elleni törvényt. A 444.hu – a szaktárcához közeli forrásból – úgy tudja: a jogszabályt sürgős, kivételes eljárásban tárgyalnák. Orbán Viktor, szokásos pénteki Kossuth rádiós nyilatkozatában azt mondta: azért kell fellépni a Közép-európai Egyetem ellen, mert Magyarország nem tűri el a csalást. A miniszterelnök közölte: a „Soros-egyetem” jövője kizárólag az amerikai–magyar kormányközi tárgyalásokon múlik, a CEU vezetésével nincs miről tárgyalni.

„A csalás az csalás, akárki is követi el. Volt egy vizsgálat, négy-öt évente átfogó vizsgálatokat szoktunk tartani a képzési intézményeket illetően, és megállapítottuk, hogy több egyetem is szabálytalanul működik, köztük Soros György egyeteme. És Magyarországon hiába milliárdos valaki, nem állhat a törvények fölött. Ennek az egyetemnek is be kell tartania a törvényeket” – fogalmazott a miniszterelnök.

A Közép-európai Egyetem közleményben reagált a miniszterelnöki interjúban elhangzottakra: az intézmény visszautasítja Magyarország miniszterelnökének állítását. Azt írják: Orbán Viktor kijelentésével ellentétben a CEU nem követ el csalást – jelenleg semmi nem írja elő, hogy az egyetemeknek származási országukban is folytatniuk kell képzést azért, hogy Magyarországon diplomát adhassanak. Hozzáteszik: jogosultak arra, hogy magyar és amerikai diplomát is kiadjanak.

Közben a Magyar Rektori Konferencia is megszólalt az ügyben. A magyarországi felsőoktatási intézmények legfőbb képviseleti szerve közleményében azt írja: a sajtóból értesültek a felsőoktatási törvény módosítását célzó törvényjavaslatról, amelynek megtárgyalására hétfőre összehívták az elnökséget, és kezdeményezik a Felsőoktatási Kerekasztal összehívását is.

A nemzetközileg is elismert fizikus és hálózatkutató, Barabási Albert László is kiáll a CEU mellett. Facebook-oldalán azt írja: most teljesen mindegy, hogy ki hol áll politikailag, akit érdekel a kutatás és a tudomány, annak fel kell szólalnia az Orbán-kormány törvénytervezete ellen.

Az erdélyi származású, világhírű tudós, aki jelenleg a Harvard Egyetemen is tanít, hat éve azért tért haza Budapestre, hogy segítsen létrehozni az egyetem hálózattudományos programját. Mint írja: a program siker lett, mára a CEU a hálózatkutatás európai központjává vált.

Barabási hozzáteszi: egy nemzet, amely joggal büszke a tudományokban elért eredményeire, most azt kockáztatja, hogy elpusztítja a motort, amely a következő nemzedék tudósait képezné.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!