2024. 06. 24. Hétfő Iván napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:10

Keményen bírálják a költségvetés tervezetét

2015. május 13., szerda 18:46, frissítve: csütörtök 07:00

Éles hangon bírálták a Varga Mihály által benyújtott költségvetési tervezetet az ellenzéki pártok. A személyi jövedelemadó helyett több ellenzéki párt is az alapvető élelmiszerek forgalmi adóját csökkentené. A szocialisták szerint a gazdasági növekedésből azoknak ad a kormány, akiknek eddig is jól ment. A Jobbik pedig 8-10 adónem megszüntetésével a termelést támogatná.

A költségvetési tervezet kapcsán túladóztatott és egzotikus terhekkel sújtott gazdaságról beszélt a Jobbik képviselője. Z. Kárpát Dániel arra emlékeztetett: 2010 óta 40-féle adótípust emelt meg vagy vezetett be a kormány, a forgalmi adó kulcsa pedig uniós szinten is magas, 27 százalékos. „Kozmetikai lépésekkel a kormányzat csak hintőport szór a nyílt sebre, így pedig nem lehet megoldani az ország helyzetét, nem lehet könnyíteni az emberek gondjain. A Jobbik tehát összefoglalva radikális áfacsökkentést szorgalmaz az alapvető élelmiszerek és a gyermeknevelési cikkek esetén” – fogalmazott a Jobbik frakcióvezető-helyettese.

Varga: Az adócsökkentés költségvetése lesz a 2016-os
Benyújtotta a parlamentnek a 2016-os költségvetés tervezetét a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály szerint a kormány célja jövőre is a foglalkoztatottság bővítése és a családok jövedelmének növelése. Bővebben >>>

Az alapvető élelmiszerek forgalmi adóját a szocialisták is 5 százalékra csökkentenék. Burány Sándor azt mondta, örülnek a magyar gazdaság növekedési számainak, de a kis- és középvállalkozások, valamint a munkavállalók rossz helyzetben vannak. „Keményen dolgozó kisemberek és gyermekeik itthon nem látják a boldogulásuk lehetőségeit, ezért külföldön keresik azt. Nem véletlen. A túladóztatott magyar minimálbérből Magyarországon nem lehet tisztességesen megélni, ellentétben az európai országokkal, ahol egy minimálbér-kereső család is tisztességesen meg tud élni” – mondta a szocialista országgyűlési képviselő.

A leszakadás, a reménytelenség és a pangás költségvetése – ezt már a Demokratikus Koalíció szóvivője mondta a tervezetről. „Négymillió szegény él ebben az országban és további kétmillió magyar retteg attól, hogy leszakad, elszegényedik és esélytelen lesz a felkapaszkodásra. Magyarországon ezek szerint a benyújtott költségvetési javaslat szerint továbbra is a világ legdrágább áfáját fogjuk fizetni, nem nő a költségvetése az oktatásnak, nem nő az egészségügynek” – vélekedett Gréczy Zsolt DK-szóvivő.

Az LMP szerint a személyi jövedelemadó egy százalékpontos csökkentése a jómódúbbaknak kedvez. A PM a költségvetés átcsoportosításával alapjövedelmet vezetne be minden magyar állampolgár számára. A liberálisok viszont az egész büdzsé visszavonását követelik, mivel szerintük az sérti a stabilitási törvényt.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!