Húsz éve nem került sor ilyen léptékű tanársztrájkra
2016. április 20., szerda 10:35, frissítve: péntek 08:23
Egész napos tanársztrájk van ma. Iskola nem maradhat zárva, a gyermekek felügyeletéről valamennyi közoktatási intézménynek gondoskodnia kell, a nem sztrájkoló tanárok ügyelnek majd a gyerekekre, mondta Reggeli járat című műsorunkban a szakszervezeti vezető. A munkabeszüntetéssel a Pedagógusok Szakszervezete az iskolákat fenntartó állami központ átszervezését, a tanárok kötelező óraszámának csökkentését, a minőségi munka külön díjazását és a pedagógiai asszisztensek fizetésének emelését követeli továbbra is. Utóbbit ugyan megígérte a kormány, de Galló Istvánné azt mondta a Hír TV-ben: ezt az ajánlatot nem fogadták el, mert a tervezett intézkedés nem vonatkozna minden, az oktatást segítő dolgozóra.
„Ahol senki sem sztrájkol, ott akkor rendes tanítás van. […] Ott, ahol mondjuk többségben vannak azok a kollégák, akik részt vesznek a sztrájkban és sok gyerek van, akkor azt tudomásul kell venni, hogy a sztrájkban részt vevő kollégáknak is be kell segíteniük a gyerekek megőrzésében – ez nem kérdés. De ehhez pontos adatokra van szüksége az intézmény vezetőjének, és igazán csak ma fog eldőlni, mert a sztrájkhoz még a mai napon is lehet csatlakozni” – fogalmazott a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.
Bejelentkezés délelőtt 10 órakor:
A Szent László Gimnázium egyik olasztanárnője azért nem vesz részt a sztrájkban, mert bár sok mindennel nem ért egyet az oktatásügyben, de szerinte nem ez a megoldás, hogy sztrájkoljanak a tanárok. Tóth Viktor, a Szent László egyik tanárának elmondása szerint az intézményükben igen eredményes a sztrájk.
A diákok egy jelentős része is támogatja a sztrájkot, a budapesti Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium tanulói például pikniket szerveztek. Gyetvai Viktor szervező szerint a céljuk, hogy Magyarországon olyan oktatási rendszer jöjjön létre, amely őket felkészíti a 21. század élet kihívásaira. Május 14-én egy rendkívüli országos diákfórumot is fognak tartani.
A Közszféra Szakszervezeteinek Szövetsége délben szolidaritási találkozót tart Eötvös József egykori kultuszminiszter budapesti szobránál.
Információink szerint Hódmezővásárhely járásában több településen is zavartalanul folyik az oktatás. Szegeden a bölcsődék egyike sem nyitott ki, az iskoláknak pedig a nyolcvan százalékában sztrájkolnak. A Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium egy flashmobbal készült a szerdai napra. Szajbély Zsigmond diák tájékoztatása szerint reggel fél 8-tól egy kisebb kulturális programmal készültek: verseket mondtak és énekeltek, céljuk pedig a tanáraikkal való szolidaritás.
Pécsett és környékén délben három szociális otthon áll le öt percre – közölte a Hír TV-nek Benek Norbert, a Magyar Szakszervezeti Szövetség Baranya megyei ügyvivője, hozzátéve: a pécsi Vasas Szakszervezet egy nagyobb gyáregysége kék szalaggal demonstrál, egy bonyhádi gyáruk pedig szintén 5 percre leáll délben. Ezenkívül a Dunaferr is szünetelteti a munkát 12 órakor 5 percre, valamint tíz bölcsőde sem nyitott ki Pécsett. Hírek szerint azonban a tömegközlekedés dolgozóinak nem engedélyezték a fekete illetve kék szalag kitűzését a városban.
Bejelentkezés reggel 8 órakor:
A Szent László Gimnázium tanárainak zöme sztrájkol, a nagyjából 60-70 pedagógusból hárman tartják csak meg az órákat a diákoknak – számolt be munkatársunk a helyszínről 8 órakor.
Szegeden van, ahol a sztrájk miatt gondot okozott a gyermekek elhelyezése, Pécsett sokan inkább nem is vitték iskolába a gyermekeket.
Tudósítónk beszámolója szerint van olyan tankerület Csongrád megyében, ahol semmilyen sztrájk nincs, például Hódmezővásárhelyen rendes oktatás zajlik.
Forgalomlassítással támogatják a pedagógusokat
A Magyar Szakszervezeti Szövetség Budapesten forgalomlassító demonstrációval támogatja a pedagógussztrájkot. Az autókonvoj az Aréna Szállótól indult a Ferenciek terére. Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke a Hír TV-nek azt mondta: azért szervezték az akció, mert egyetértenek a tanárok követeléseivel. Arra a társadalmi elégedetlenségre is felhívnák a figyelmet, ami szerintük nem csak az oktatásban, hanem több, más ágazatban is jelen van.
Bejelentkezés reggel 8 órakor: