2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Gallóné: Elszabadulhat a pokol

2016. március 16., szerda 08:18, frissítve: péntek 15:36

Polgári engedetlenséggel sztrájkolnak majd a tanárok, ha nem lép a kormány – erről Pukli István beszélt Magyarország élőben című műsorunkban. A PSZ elnöke nem tartja egyértelműnek Pukli keddi bejelentését.

A március 15-i tüntetésen jelentette be az elégedetlen pedagógusok egyik szószólója, hogy a miniszterelnöktől és az államfőtől várnak bocsánatkérést. Ellenkező esetben sztrájkolnak majd a tanárok. Pukli István szerint ezt polgári engedetlenség keretében teszik majd, tehát az elmaradó órákat nem pótolják. Az egyeztetésekről azt mondta: Varga Mihállyal vagy Lázár Jánossal tárgyalnának, mert nekik van valódi beleszólásuk a kormány döntéseibe. Az emberi erőforrások miniszterét és oktatási államtitkárt ugyanakkor nem tartja kompetensnek. Pukli István hozzátette: ha nem érnek célt, folytatják a tiltakozást.

„– Ha 30-án sztrájkolnunk kell, akkor egészen biztos vagyok benne, hogy a Tanítanék Mozgalom 950 intézménye ebbe bele fog állni, és mindemellett várunk mindenkit, akinek problémája van a közoktatással, márpedig Magyarországon szinte minden családot érint a közoktatás problémája.
– Ez után az 1 órás sztrájk után mi fog történni, sztrájkolnak tovább?
– Abban az esetben, hogyha az 1 órás sztrájk nem lesz elegendő, a következő héten megduplázzuk ezt az 1 órát és lesz belőle 2 óra, ha ez sem elegendő, a következő héten 3 óra lesz. Előbb-utóbb rá kell jönniük, hogy nem mehetnek szembe Magyarországgal.”

„Amit Pukli kolléga mondott, és ezen sokat gondolkodtam, az nem egyértelmű” – fogalmazott a Reggeli járat műsorában Galló Istvánné. A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke óvatosabban fogalmaz. Szerinte különbséget kell tenni a sztrájk és a polgári engedetlenség között – utóbbi esetben ugyanis számolniuk kell a következményekkel azoknak, akik beszüntetik a munkát.

„Az is látható, hogy azért már hetek óta itt a kormány húzza a dolgot, és nagyon egyértelmű, világos válaszokat nem ad a feltett kérdésekre. Tehát elszabadulhat a pokol, ha szabad így mondanom, egyrészt lehet sztrájk is, de lehet hogy, mert ugye a sztrájknak a szervezése és előkészítése hosszadalmas folyamat, ráadásul a köznevelés rendszerében nem is olyan egyszerű sztrájkot szervezni, de nem lehetetlen, akkor jön a polgári engedetlenség… Nagy kockázattal jár” – jegyezte meg a PSZ elnöke.

Pilz: Maszatolás történik

Az országos tüntetéshullámot kirobbantó miskolci Herman Ottó Gimnázium már biztosan csatlakozna a munkabeszüntetéshez. Erről az intézmény igazgatója beszélt a Reggeli járatban. Pilz szerint a kormánynak lépnie kell.

„Valahogy úgy fogalmaznék, hogy maszatolás történik, tehát igazi érdemi változás semmi nem történt. Itt van ugye a Civil Összefogás Platformnak is a tizenkét pontja, ez a sürgősségi intézkedéseket jelentené, ezzel kapcsolatban sem történt előrelépés. Pedig lényegében két hete ismert a kormány számára ez a tizenkét pont. Hogyha még néhány hetet csúszik ezeknek az érdemi megtárgyalása, és döntéshozatal, illetve a szükséges lépések megtétele, hogy ezek rendbe kerüljenek, akkor egy egész évfolyam gyerek kerül olyan helyzetbe, ami nem megengedhető” – vélekedett Pilz Olivér.

A pedagógusok sztrájkbizottsága szerdán ismét egyeztet követeléseiről az oktatási államtitkársággal.

Tekintse meg a Galló Istvánnéval és Pilz Olivérrel készült beszélgetést!

A PDSZ-nek csak a jogszerű sztrájktörekvés fér bele

Kizárólag jogszerű sztrájktörekvést támogat a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete – mondta az érdekképviselet elnöke. Mendrey László hozzátette: keresik a jogi lehetőséget arra, hogy az új sztrájktörvény szerint milyen formában kezdhetnek munkabeszüntetésbe a tanárok.

„Mindig azt mondjuk azoknak, akik félnek a sztrájkban való részvételtől, hogy egy embert, ötöt, tízet ki lehet rúgni, de hetvenet vagy akár harmincat sem egy ötventagú tantestületből. De mindenféleképpen a jogszerűség elve alapján állunk, tehát nem kívánunk olyan megmozdulásban részt venni, amely jogszerűtlenségre hívja fel az abban részt vevőket. Ez egy szakszervezet tevékenységébe nem fér bele” – hangsúlyozta a Hír Televíziónak Mendrey László, a PDSZ elnöke.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!