2024. 10. 13. Vasárnap Kálmán, Ede napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Célpont 17:55

FIFA-botrány: egyre durvább dolgokkal állnak elő a koronatanúk

,

2015. június 4., csütörtök 21:33, frissítve: péntek 10:20

Már az 1998-as franciaországi és a 2010-es dél-afrikai világbajnokság odaítélésekor is fogadott el kenőpénzeket egy vezető FIFA-tisztségviselő. Ezt a szervezettől 2013-ban menesztett Chuck Blazer ismerte be. A 70 éves férfi a Sepp Blatter FIFA-elnök lemondásához vezető nyomozás egyik koronatanúja. Közben több érintett futballvezető is tagad.

Az ír futballszövetség ötmillió euró kenőpénzt kapott a FIFA-tól 2009-ben, hogy ne indítsanak jogi eljárást egy szabálytalanul kapott gól miatt, amivel kiestek a 2010-es vb-selejtező rájátszásából. Az írek akkor a franciáktól kaptak ki, akik a győztes gólt kézzel szerezték. A nemzetközi futballszövetség elleni nyomozás egyik gyanúsítottja, a FIFA volt elnökhelyettese letartóztatása óta első nyilatkozatában azt ígérte, hogy mindenben együttműködik a Szövetségi Nyomozóirodával (FBI). Eddig hét korábbi FIFA-vezetőt vettek őrizetbe és másik hét ellen is vádat emeltek. Amerikai sajtóhírek szerint már ketten is vallottak Sepp Blatter lemondott FIFA-elnök ellen.

Hősként köszöntötték Trinidadban a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség volt elnökét, aki a FIFA-nyomozás egyik koronatanúja lett. Jack Warner azt mondja, félti az életét, ezért inkább kitálal a korrupciós ügyekről. 2011-ig dolgozott a FIFA-nál, és állítólag számlákkal tudja bizonyítani a vesztegetéseket. Saját bűnösségét tagadja, nem ismeri el, hogy tízmillió dollárt kapott dél-afrikai sportvezetőktől a 2010-es világbajnokság rendezési jogának megszavazásáért.

„Összegyűjtöttem minden bizonyítékot, csekkeket, eredeti és hamis bizonylatokat és nyilatkozatokat, amiket átadtam a hatóságoknak. Ezt már nem lehet visszavonni. A dokumentumok bizonyítanak mindent, hogy milyen volt a kapcsolat a FIFA, köztem és a nemzeti szövetségek között. Bizonyítják azokat az átutalásokat is, amik a FIFA-tól indultak, köztük azok is, amelyek Sepp Blatter tudtával történtek” – mondta a trinidadi sportdiplomata.

A dél-afrikai sportminisztérium azóta elismerte a kifizetéseket, de tagadja, hogy kenőpénzről volt szó. Dél-Afrika állítása szerint a pénzt a karibi futballélet fellendítésére adták az Észak- és Közép-Amerikai Labdarúgó-szövetségnek. A szervezetet akkoriban az amerikai Chuck Blazer vezette, aki a nyomozás másik kulcsfigurája. Ő 2013-ban kötött vádalkut az amerikai ügyészséggel, azóta rejtett kamerával készített leleplező felvételeket kollégáiról, hogy ő maga megússza a felelősségre vonást. Az ő vallomásából tudható, hogy a FIFA már az 1998-as franciaországi vb-t is eladta. Ez azt jelenti, hogy a korrupciós ügyek Sepp Blatter elnöksége előtt, a brazil Joao Havelange vezetése idején elkezdődtek. „Egyéb dolgok mellett emberekkel állapodtam meg 1992-ben vagy akörül, hogy kenőpénzt fogadjanak el az 1998-as világbajnokságot megrendező ország kiválasztásakor” – vallotta Blazer még 2013 novemberében.

A svájci ügyészség is nyomoz, az alpesi ország hatóságai arra gyűjtenek bizonyítékokat, hogy a 2018-as és a 2022-es vébé rendezését is kenőpénz fejében ítélték Oroszországnak, illetve Katarnak. A brit ügyészeknek is vannak erre vonatkozó bizonyítékaik. A brit sportminiszter parlamenti beszédében közölte: ha bebizonyosodik a vesztegetés, a rendezést elveszik az oroszoktól és Katartól, Nagy-Britannia pedig szívesen megrendezi helyettük valamelyik vb-t. „Oroszország folytatja a világbajnokság előkészítését. Nem értjük, miért álltak elő ezekkel a vádakkal. Mi fogjuk megszervezni a legsikeresebb vb-t a futball történetében” – közölte a három év múlva esedékes vb fő szervezője.

Az ír szövetség szerint a FIFA egyes tagállamokat is lefizetett. Az FBI-nak átadott bizonyítékaik szerint a FIFA ötmillió dollárt adott 2009-ben, hogy az írek ne indítsanak jogi lépéseket, miután egy szabálytalan góllal kikaptak a franciáktól és nem jutottak ki a 2010-es vb-re.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!