2024. 05. 07. Kedd Gizella napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Európa a háború árnyékában - A Századvég Alapítvány konferen 09:25

Fidesz: Hiába mosakszik az MSZP, ő a felelős

2015. február 28., szombat 12:20, frissítve: szombat 15:13

Csak a név változott, a tulajdonos ugyanaz volt – a Fidesz ezért csúsztatásnak tartja a szocialisták állítását, miszerint nem köthető hozzájuk a Buda-Cash-botrány. A liberálisok kivárnának a felügyeleti ellenőrzések szigorításával, a Jobbik feltárná, kik a botrány felelősei.

Tuzson Bence szóvivő a Hír TV Magyarország élőben című műsorában azt mondta: a brókerház tulajdonosainak érdekeltségi körébe tartozott a Bajnai-kormány idején a DRB bankcsoport, csak akkor még másképp hívták a hitelintézetet.

„Ezek a bankok mint pénzintézetek léteztek ebben az időben is, és ugyanazzal a tulajdonosi körrel, tehát csúsztatások és nagyon furcsák azok a megjegyzések, amelyeket Tóbiás úr tesz ebben az ügyben, hiszen pont ők felelnek azért, hogy ez a helyzet egyáltalán kialakulhatott, hogy ez a szabályozás létrejött. Nekünk mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy elhárítsuk ezt a problémát, és ahogy hallhattuk az előbbiekben is, a kormány meg is tesz mindent ennek érdekben, már egy munkabizottság is megalakult, hogy felmérje az államot ért károkat. Magyarországon olyan szabályok vannak, hogy a betétbiztosítási alapon keresztül kártalanítják az ügyfeleket harmincmillió forintig” – mondta Tuzson Bence.

Elégtelen a felügyeleti rendszernek
Róna Péter közgazdász azt mondta, a problémákra már a PSZÁF és az MNB összevonása előtt rámutattak, de észrevételeik visszhang nélkül maradtak. Boros Imre a Hír TV-nek azt mondta: vicc, hogy csak ötévente ellenőrzik a pénzügyi szolgáltatással foglalkozó cégeket. Bővebben>>>

A liberálisok várnának a szigorítással

Kivárna a felügyeleti ellenőrzések szigorításával a liberális párt. Fodor Gábor a Hír TV kérdésére azt mondta, először tisztázni kell, hogy mi történt, azt követően lehet dönteni arról, hogy szükség van-e az ellenőrzések módosítására. A pártelnök szerint a jelenlegi kapacitáshiány miatt is át kell gondolni a szigorítást.

– Kell lennie egy kapacitásnak. Nem tud az Állami Számvevőszék állandóan mindent ellenőrizni, ugyanez vonatkozik a pénzügyi felügyeletekre is – gondolom. Ugyanúgy ott se tud mindent ellenőrizni, tehát kell ennek egy logikus rendjének lennie. Először is tisztán kell látni ebben az ügyben, és szerintem még nem látunk tisztán, tehát nem látjuk, hogy valójában mi történt. Ha láttuk, hogy valójában mi történt, utána kell meghozni azokat a döntéseket, hogy kell-e változtatni valamit a magyarországi szabályokon – vélekedett Fodor Gábor.

Nem vették fel a nyúlcipőt
A Buda-Cash vezérigazgatójának ügyvédje elmondta, a brókerház vezetői a hatóságok rendelkezésére állnak. Bővebben>>>


A Jobbik feltárná a botrány részleteit

A Jobbik viszont szigorítana és feltárná azt is, kik a botrány felelősei. A párt országgyűlési képviselője szánalmasnak és gyerekesnek nevezte a kormány viselkedését a brókerbotrány ügyében. Hegedűs Lorántné azt mondja, a kormánypártnak már rég módosítania kellett volna a felügyeleti vizsgálatokról szóló törvényt. Hozzátette, információik szerint nem 80, hanem 120 önkormányzatnak ragadt bent az érintett bankoknál a pénze, ezért a kormánynak nekik is azonnali segítséget kellene nyújtania.

– A kormány védekezése szánalmas és gyerekes a mi megítélésünk szerint. Hárítani próbálnak. Rogán Antal az ötéves átfogó ellenőrzési ciklusra fogja, hogy eddig nem tűnt fel nekik az évszázad brókerbotránya. Jelentem, hogy pont öt évük volt arra, hogy felülvizsgálják ezt a jogszabályi rendelkezést is. Csak az egész magyar jogi kódexet írták felül az előző ciklusban, tehát válaszoljanak arra, hogy ugyan miért pont ez maradt ki, miért hagyott alább a lendület? Miért nem ezt a jogszabályi rendelkezést vizsgálták felül? – tette fel a kérdést Hegedűs Lórántné.

Segített az Emmi

Kisegíti a szaktárca a brókerbotrány miatt nehéz helyzetbe került Igazgyöngy Alapítványt. A hátrányos helyzetű térségek tehetséggondozásával és művészeti képzéssel foglalkozó szervezet összes pénze bennragadt a botrány után zárolt számlákon, így most iskolájuk is pénz nélkül maradt. Nem tudják utalni a fizetéseket sem. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Népszabadsággal közölte: segítenek az alapítványon, amennyiben új folyószámlát nyit, amelyre az eddig visszatartott kiegészítő támogatást utalhatják.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!