2024. 05. 13. Hétfő Szervác, Imola napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Bundicsfilm 03:00

Ciprasz a demokrácia ünnepének nevezte a népszavazást

2015. július 4., szombat 11:35, frissítve: szombat 18:25

Az európai hitelmegállapodás elutasítására buzdította híveit a görög kormányfő. A szélsőbaloldali politikus szerint akármi lesz a vasárnapi népszavazás eredménye, az mindenképpen a demokrácia ünnepe. Tegnap mindkét tábor utcai megmozdulást tartott a görög fővárosban, ahol kisebb összetűzés volt a rendőrök és a tüntetők között.

Könnygázzal és paprikaspray-vel fékezték meg a görög rohamrendőrök a megszorítások ellen tüntető fiatalokat. Pénteken este a nemzetközi hitelcsomagot ellenzők és az azt támogatók is az utcára vonultak. Vasárnap a kérdésben népszavazást tartanak.

A szélsőbaloldali kormánypárt, a Sziriza és miniszterelnöke a nem voksokra buzdította híveit. Alexisz Ciprasz a Szintagma téren összegyűlt több tízezres tömegnek azt mondta, a görögök elhatározták, saját kezükbe veszik a sorsukat. A görög kormányfő szerint az eredménytől függetlenül a referendum a demokrácia győzelme. „A demokrácia felszabadulás, a demokrácia kiút. Ma este a demokrácia győzelmét ünnepeljük. Bármi történjék is hétfőn, mi már győztünk” – fogalmazott Ciprasz.

A politikus arra buzdította az embereket, szavazzanak nemmel, utasítsák el a nemzetközi hitelezők ultimátumát. „Vasárnap nemcsak arról döntünk, hogy Európában maradjunk, hanem arról is, hogy méltóságban éljünk Európában, hogy egyenlők legyünk Európában” – tette hozzá a görög miniszterelnök.

A megszorításellenes politikával hatalomra került Ciprasz most már azt is követeli hitelezőitől, hogy engedjék el az államadósság 30 százalékát, és 20 évig adjanak fizetési haladékot a görögöknek.

Athén kedden nem tudta kifizetni a Nemzetközi Valutaalap felé fennálló tartozását, és lehet, hogy két hét múlva az euróövezeti mentőalapnak sem lesz képes törleszteni. Közben az IMF is elismerte egyik elemzésében, hogy a görög adósság fenntarthatatlan. „Olyan jövőért harcolunk, hogy a külföldiek ne lophassanak tőlünk. Nem akadályozhatnak meg bennünket abban, hogy szavazzunk. A gyerekeinkért szavazunk, ez az üzenetünk” – mondta az egyik nem párti szavazó.


A nemzetközi hitelprogramot támogatók a régi olimpiai stadionnál gyűltek össze. „Igennel szavazunk, mert ez jelenti a reményt Görögország számára. Láttuk, a többi kormány mit tett értünk. Az elmúlt öt hónapban legalább tíz évvel vetettek vissza bennünket” – mondta egy igen párti szavazó.

A szavazóknak arról kell dönteniük, hogy elfogadják-e azt a megállapodást, amelyet június 25-én terjesztett az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap az Eurócsoport elé. A terv a többi között nyugdíjcsökkentést tartalmaz, illetve azt, hogy a legmagasabb, 23 százalékos áfakulcsot kibővítsék.

A felmérések szerint rendkívül szoros eredmény várható. 41-44 százalék körüli mindkét tábor támogatottsága, a bizonytalanok aránya pedig 10 százalék. Viszont az eurót a görög lakosság háromnegyede szeretné megtartani.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!