2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napi aktuális 23:30

Az anyák napja sem maradhat politikai színezet nélkül

2015. május 3., vasárnap 13:30, frissítve: vasárnap 16:26

A kormány szerint a családközpontú kormányzásnak is köszönhető, hogy húsz hónapja nő a születések száma. A Jobbik nyugdíjszerző jogosultsággá tenné a főállású anyaságot, az LMP szerint Magyarországon nehéz helyzetben vannak a dolgozó vagy dolgozni akaró édesanyák.

A kormány intézkedéseinek köszönhetően húsz hónapja folyamatosan növekszik a születések száma – mondta a család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár anyák napja alkalmából, aki a budapesti Szent Imre Kórházban köszöntötte a kismamákat. Fűrész Tünde hangoztatta: Magyarország családbarát ország, ezért anyagiakban és szimbolikusan is ki akarja fejezni az édesanyák megbecsülését. Felidézte a kormány eddigi családpolitikai intézkedéseit, köztük a gyed extrát, valamint a családi adókedvezményeket, amelynek eredményeként csak tavaly 240 milliárd forint plusz maradt a családoknál.

– Az elmúlt évben 3,7 százalékkal nőtt a születések száma, és az év első két hónapjában ezt meghaladóan 3,6 százalékkal nőtt. Most már húsz hónap óta folyamatosan növekszik a születések száma, amely mindenképpen egy örömteli tény – mondta Fűrész Tünde.

A Fidesz, közleményében azt írta: jövőre tovább csökkennek a családok terhei, ugyanis a családi adókedvezmény növelésével a két gyermeket nevelő, átlagkeresetű szülőknél havonta körülbelül 9500 forinttal marad több. A három vagy több gyermekes szülőknek pedig gyakorlatilag a zsebükben marad a bruttó fizetésük. Az adócsökkentéseken túl – a kormánypárt szerint – még az idén életbe lép a családi otthonteremtési kedvezmény, és a kibővített ingyenes gyermekétkeztetés is.

A Jobbik inflációkövetővé tenné a családtámogatásokat

A Jobbik nyugdíjszerző jogosultsággá tenné a főállású anyaságot. Novák Előd sajtótájékoztatóján azt mondta: szeretnék, hogyha a nők minél fiatalabb korban és többször szülnének. A radikális párt országgyűlési képviselője a kormány friss házasoknak szóló támogatását egyszeri nászajándéknak nevezte.

– Bár a kormányzat arról beszél, hogy folyamatosan nőnek a családtámogatások, valójában erről nincs szó. Idén is kizárólag a friss házasok támogatása, egy egyszeri nászajándék, ami tulajdonképpen járt nekik és növekedést jelentett, azonban minden más családtámogatási rendszer az infláció mértékével párhuzamosan csökkent reálértéken, ezért a Jobbik a nyugdíjakhoz hasonlóan szeretné inflációkövetővé tenni a családtámogatási összegeket is.

A kisgyermekes nők helyzetének javításán fáradozik az LMP is

Tíz pontból álló javaslatot nyújtott be az LMP a kisgyermekes nők helyzetének javítása érdekében. Az ellenzéki párt anyák napi közleményében azt írja: Magyarországon nagyon nehéz helyzetben vannak a dolgozó vagy dolgozni akaró édesanyák, ezért azt kéri a kormánytól, támogassa javaslataikat. Az LMP növelné a bölcsődefejlesztési programokat, és visszaállítaná a dolgozó kisgyermekes anyák felmondási védelmét, hogy ne lehessen őket utcára tenni. Egyebek között csökkentenék a nemek közti bérszakadékot, növelnék a családi pótlék és gyes összegét, valamint bevezetnék az apai gyest.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!