2023. 02. 06. Hétfő Dorottya, Dóra napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napindító 08:00

Akkor sem nyithat ki vasárnap, ha benzinkúton van

,

2015. március 11., szerda 15:06, frissítve: szerda 17:13

Vasárnap akkor sem nyithat ki a Spar, ha benzinkúton van – ez derül ki a gazdasági bizottság módosító javaslatából, amely kedden került fel a parlament honlapjára.

A kereskedelmi lánc az egyik benzinkúttal fogott össze, és kiskaput próbált keresni a törvényben. Az áruháznak – a honlapja szerint – az volt a célja, hogy a hét utolsó napján a töltőállomásokon is elérhető legyen a szupermarketekre jellemző választék. A bizottsági javaslat nem nevesíti a Spart, indoklásában csak az szerepel, hogy a módosítóval a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény alkalmazását kívánja segíteni úgy, hogy jogértelmezési szabályokat vezet be.

Harrach meghagyná a kiskaput

A vasárnapi zárva tartásról szóló törvény ötletgazdája, a KDNP-s Harrach Péter azonban meghagyná a kiskaput. A kisebbik kormánypárt frakcióvezetője a Hír TV azt mondta: hajlik rá, hogy elmozduljon a vásárlók igényei felé. A politikus úgy fogalmazott: nem látja akadályát, hogy a töltőállomáson lévő boltok kinyissanak vasárnap is, ha azok működése nem ütközik a jelenlegi törvényi feltételekbe.

„Ezt a kérdést meg kell vizsgálni, amennyiben kibúvást jelent a törvény szándéka alól, akkor nem támogatjuk, amennyiben egy meglévő lehetőségnek a kihasználása, akkor igen. Bevallom Sparnak ezt a kezdeményezését részleteiben nem ismerem, tehát egyelőre nem szeretnék ezzel behatóan foglalkozni” – fogalmazott Harrach Péter.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!