2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Túszdráma egy kávézóban

2014. december 15., hétfő 11:06, frissítve: kedd 09:00

Öt túsz hagyhatta el azt a sydneyi kávézót, ahol egy vagy több fegyveres férfi többtucatnyi túszt ejtett órákkal korábban, és amelynek egyik ablakába iszlamista zászlót feszítettek ki. Sajtóinformációk szerint a túszejtő később az Iszlám Állam nevű terrorszervezet zászlaját követelte, és azt, hogy telefonon beszélhessen Tony Abbott ausztrál miniszterelnökkel.

Több tucat túsz rekedt egy kávézóban Sydney üzleti belvárosában. A túszejtők a kávézó ablakába egy fekete, arab írásos zászlót függesztettek, ami kísértetiesen hasonlít az Iszlám Állam zászlajára. „Nem ismerjük még az elkövetők motivációját. Nem tudjuk, hogy politikai indíttatású-e. Persze vannak erre mutató jelek is. El kell fogadnunk, hogy egy olyan társadalomban is, mint amilyen a miénk, vannak emberek, akik bántani akarnak minket. Ezért is rendelkezünk a lehető legprofesszionálisabb rendőrséggel és védelmi szervezetekkel, akik készek és képesek is reagálni bármilyen helyzetre, köztük arra is, amit most látunk Sydneyben. A politikailag motivált erőszak lényege, hogy félelmet keltsen az emberekben, de Ausztrália egy békés, nyitott és nagylelkű társadalom, és ezt semmi sem változtatja meg” – fogalmazott az ausztrál miniszterelnök.

A kávézót üzemeltető svájci csokoládégyár vezetője szerint a körülbelül 30 vendégen kívül tíz dolgozó is az épületben van. „A kávézóban voltam és elvitelre kértem egy kávét. A teraszon ültem és telefonáltam. Néhány perccel később elkezdődött ez az egész. Nagyon gyorsan történt minden, alig öt perc alatt. Senki nem számított erre a kávézóban. Az emberek csak ültek, beszélgettek, és a mindennapi dolgaikat intézték” – mondta egy szemtanú.

A túszejtés után több tucat állig felfegyverzett rendőr lepte el a környéket. „Jelen helyzetben a műveleti parancs, amit kaptam, arra vonatkozik, hogy meghatározzuk a motivációt, és jelen helyzetben még azt sem tudjuk, hogy az elkövetők honnan származnak” – nyilatkozta Andrew Scipione rendőrfőnök.

A rendőrség lezárta a belváros nagy részét, többen a kordonokon kívülről követték az eseményeket. „Nagyon rémisztő, különösen nekem muszlimként, mert én nem ilyen vagyok. Ha az elkövető muszlimként gondolkozik és azt hiszi, hogy helyes az, amit tesz, nekünk ez nagyon rossz, mert mi, muszlimok nem teszünk ilyet” – szögezte le egy sydneyi lakos. A túszok közül öten elhagyhatták a kávézót. Először három férfi, később két nő szaladt ki a vendéglátóhelyről.

Hét órával a túszejtés kezdete után a hatóságok még mindig nem ismerik az elkövető indítékát. Csak annyit tudnak, hogy minden jel szerint terrorcselekményről van szó. Sajtóinformációk szerint a túszejtő a rendőrségi tárgyalótól egy Iszlám Állam-zászlót követelt, valamint azt, hogy telefonon beszélhessen az ausztrál miniszterelnökkel.

Gyanús csomag az operaházban

Nem sokkal a Sydney belvárosában zajló túszdráma kezdete után kiürítették az operaházat egy gyanús csomag miatt. A rendőrség egyelőre nem talált összefüggést a két cselekmény között.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!