2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Sissi zsiráfjától a biodómig

Következik:

Híradó 12:00

Törvénysértő? Az államkincstárnál is tízórás munkanap lesz

2014. november 29., szombat 17:05, frissítve: vasárnap 19:09

A Hír TV információi szerint a Magyar Államkincstárnál is a tízórás munkaidő bevezetésére készülnek. A Miniszterelnökségen már 2012 óta ez a gyakorlat. A Köztisztviselők Szakszervezete szerint ugyanakkor ez törvénysértő. Az érdekvédelmi szervezet azt is kifogásolja, hogy 2008 óta nem kaptak béremelést. Az MSZP közben bejelentette: jogi segítséget nyújtanak a fizetetlen túlmunka miatt távozó közszolgáknak.

Csak a készenléti rendőrök dolgoznak szombaton a Miniszterelnökségen, Lázár János munkatársainak szabad a hétvége. A hétköznapok azonban nem ilyen lazák, 2012 óta ugyanis 10 órás a napi munkaidő. Lázár János szerint aki a Miniszterelnökségen dolgozik, az elsősorban szolgálatot, és nem munkát vállal. A kormányszóvivő szerint a munkavállalók megértették és elfogadták a munkaidő-növekedést.

„Körülbelül 1500-an dolgoznak a Miniszterelnökségen, nagyjából úgy emlékszem, 937 nő és nagyjából 500 férfi. És nagyjából 407 olyan munkavállaló van, akinek 18 éven aluli gyermeke van. Nem tudunk arról, hogy bárki amiatt mondana föl, mert a tízórás munkarendet bevezették” – közölte Kurucz Éva kormányszóvivő.

„Egyelőre nem tartozunk a Miniszterelnökéghez, tehát nálunk ez nem merült fel.” – Az egészségügyi államtitkárságon továbbra is 8 órás a munkaidő. Zombor Gábor azt nem tudta megmondani, hogy számítanak-e változásra: „ez a Balog miniszter úr döntése, tehát én ebben nem tudok önnek nyilatkozni”.

A Hír TV információi szerint a Magyar Államkincstárnál is áttérnek a 10 órás munkanapra, a Külgazdasági és Külügyminisztérium pedig már korábban közölte, hogy átalakították a munkaidőt, de hangsúlyozták, hogy a heti 40 órát nem lépik túl.

„Törvénytelennek gondolom ezt.” – A Köztisztviselők Szakszervezetének főtitkára szerint a munkaidő nem haladhatja meg huzamosabb ideig a napi 8 órát, és azt is ellentételezni kell. Boros Péterné azt is aggályosnak tartja, hogy 2008 óta nem emelkedett a közalkalmazottak bére. A szakszervezet ezért december 6-án demonstrációra készül. „Hat éve nem változtak a keresetek a közszolgálatban és bizony 200 ezer ember keres 75 ezer 700 forintot, ami azt jelenti, hogy garantált szakmunkás bérminimumot” – mondta Boros Péterné.

„A közszolga nem egyenlő a rabszolgával” – ezt már az MSZP országgyűlési képviselője mondja. Bangóné Borbély Ildikó szerint ha az emberek most nem emelik fel a szavukat, akkor hamarosan mindenki hasonló helyzetben találhatja magát. „A hosszabb munkaidő azt jelenti, hogy kevesebb emberrel lehet elvégeztetni ugyanannyi munkát. Sokan feleslegessé válnak, és kezdődhetnek a közszférában is a tömeges elbocsájtások. Azért hajszolja a dolgozókat 10-12 órás munkaidőbe a korrupt kormány, hogy így a megspórolt pénzt továbbra is haverjai közt és saját maga közt ossza széjjel” – fogalmazott.

A szocialista politikus ezért bejelentette: pártja jogi segítséget nyújt a fizetetlen túlmunka miatt távozó közszolgáknak.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!