2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Szeptemberre várható jelentés a Portik–Laborc-ügyben

2013. május 14., kedd 18:00, frissítve: szerda 07:20

Szeptember 30-ára ígér jelentést a Portik–Laborc-ügyben felállított ténymegállapító bizottság. Először iratokat tanulmányoznak, majd meghallgatásokat tartanak. A Fidesz már most bejelentette, hogy Szilvásy György, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon meghallgatását kezdeményezi a következő ülésen. A nemzetbiztonsági bizottságban a szocialisták a nemzeti fejlesztési és a belügyminiszter meghallgatását indítványozták, mert szerintük nemzetbiztonsági kockázatokat is felvet a trafikügy.

A Portik–Laborc-találkozók ügyében felállított ténymegállapító bizottság a következő két hétben a hangfelvételek leiratait fogja tanulmányozni. Mile Lajos, a ténymegállapító albizottság elnöke elmondta, a második szakaszban a meghallgatások és a meghallgatandók körének kialakítása következik. Hozzátette: a tervek szerint szeptember 30-áig készül el a jelentés. A független képviselő nem volt hajlandó találgatásokba bocsátkozni arról, hogy kiket fognak meghallgatni „Nyilván nem egy-kettő-három ember lesz, akit meg fogunk hallgatni, azt feltételezem, hogy bővebb lesz ezek köre” – közölte.

Később a szocialisták a Nemzetbiztonsági Bizottságban kezdeményezték a nemzeti fejlesztési és a belügyminiszter meghallgatását, mert szerintük nemzetbiztonsági kockázatokat is felvet a trafikügy. Harangozó Tamás, a bizottság szocialista tagja szerint meg kell vizsgálni, hogy – a várható nagy profit miatt – szervezett bűnözői körök megpróbáltak-e a trafikok közelébe férkőzni.

A bizottság fideszes tagja szerint figyelemelterelés zajlik. „A szocialista képviselőtársaink mindenről szeretnének beszélni, csak a baloldali kormányok alatti Portik–Laborc-találkozókról elterelhessék a figyelmet” – monda Kocsis Máté. Szerinte az egykori olajvállalkozónak, és a nemzetbiztonsági hivatal vezetőjének találkozójáról az összes politikai felelőst meg kell hallgatnia a testületnek. „Javaslatot fogok tenni arra a következő albizottsági ülésen, hogy az akkori politikai felelősöket hallgassuk meg. Ezek a politikai felelősök: Szilvásy György és várhatóan – az ő nyilatkozatától függően – az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc, illetve a későbbi miniszterelnök Bajnai Gordon” – jelentette ki Kocsis Máté.

Több ügyben már le is zárták a nyomozást Portik Tamás ellen. „A rendőrség több ügyben befejezte a nyomozást, és átadta az ügyészségnek vádemeléssel” – erősítette meg Pintér Sándor belügyminiszter. A Prisztás-gyilkosság bírósági tárgyalása pénteken kezdődik, az ügyészség nyereségvágyból, előre kitervelt emberöléssel felbujtóként vádolja Portik Tamást.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!