2024. 05. 11. Szombat Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Ottó

Következik:

Szélesvásznú történelem - Egy szoknya egy nadrág 22:00

Szalai nélkül utazott el a válogatott

2013. október 10., csütörtök 12:38, frissítve: szombat 14:49

Elutazott Amszterdamba, a hollandok elleni vb-selejtező mérkőzésre a magyar labdarúgó-válogatott. A nemzeti csapat telt ház, vagyis 52 ezre ember előtt lép pályára pénteken.

Élete első magyar válogatott mérkőzésére készül Nikolics Nemanja. Szalai Ádám betegsége után a kapitány a Videoton játékosát hívta be a keretbe. A csatár elmondta, épp a ligakupameccsre készült, amikor megkapta a behívást. „Annak nem örülök, hogy Szalai Ádám megbetegedett, és így kellett bekerülnöm, de most ezt a helyzetet meg kell oldani. Mindenféleképpen a maximumot fogom nyújtani, ha lehetőséget kapok, de jelen pillanatban az a legfontosabb, hogy a csapat megszerezze a három pontot” – mondta Nikolics.

Korcsmár Zsolt hangsúlyozta: fegyelmezett védekezéssel kell pályára lépni a hollandok ellen. „Úgy készülünk, hogy náluk lesz többet a labda, felkészülünk arra, hogy lehet ezt kivédekezni. Az egész csapat védekezése nagyon fontos lesz, keményen odaállunk, agresszívan, ahogy az észtek tették, bízom abban, hogy bátor támadójátékkal lehet keresnivalónk, és sikerrel tudunk eljönni majd” – mondta.

A románok ellen elveszített találkozó után a szövetségi kapitány leváltását követelte a közvélemény. Egervári Sándor azt mondja, egy esetleges holland kudarc után előfordulhat, hogy elköszönnek tőle, de jelenleg nem foglalkozik a jövőjével. „A mi szakmánkban ez előfordulhat, de én nem erre készülök. Arra készülök, amit a játékosaimmal három éven keresztül sikerült megvalósítani, hogy lépésről lépésre tudunk előrelépni – egy-egy rossz mérkőzés persze benne van –, ezt a folyamatot tovább tudjuk fenntartani, és egyre közelebb kerülni az európai élvonalhoz” – mondta a szövetségi kapitány.

A válogatott pénteken 20.30-kor mérkőzik a vb-ezüstérmes Hollandiával Amszterdamban.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!