2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Simon-ügy: Mesterházy még nem tűnt föl

,

2014. április 3., csütörtök 08:59, frissítve: csütörtök 11:09

Csütörtökön ismét összeül a nemzetbiztonsági bizottság a Simon-ügyben.

Csütörtökön ismét összeül a nemzetbiztonsági bizottság a Simon-ügyben, a testület mai ülésére meghívták az MSZP elnökét, Mesterházy Attilát és Rubovszky Györgyöt, a parlament mentelmi bizottságának elnökét is. A szocialista pártelnök korábban azt mondta: nem döntötte még el, hogy megjelenik-e a testület előtt.

A Hír TV helyszíni tudósítójának elmondása szerint az MSZP elnöke délelőtt 10 óráig nem érkezett meg. Munkatársunk Molnár Zsoltnál, a bizottság szocialista elnökénél érdeklődött Mesterházy Attila megjelenéséről, de a politikus nem válaszolt. Mesterházy 300 ezer forintos pénzbírsággal sújtható, amennyiben nem megy el az ülésre. A csütörtöki bizottsági ülésre, a keddihez hasonlóan, a sajtót nem engedték be.


A bizottság keddi, zárt ülésén a volt szocialista titokminisztereket, Ficsor Ádámot és Szilvásy Györgyöt hallgatták meg Simon Gábor átvilágításának ügyében. Az ülésen azt vizsgálták, hogy történt-e mulasztás Simon Gábor korábbi nemzetbiztonsági ellenőrzése során, ahol nem derült fény a politikus külföldön tartott pénzének és bissau-guineai útlevelének eredetére sem. A testület megállapította, hogy a volt tárcavezetők nem felelősek azért, hogy az MSZP bukott elnökhelyettese kétszer is átment a C típusú átvilágításon.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!