2024. 04. 22. Hétfő Csilla, Noémi napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Saját pártja kényszeríti távozásra a miniszterelnököt

2014. február 14., péntek 07:10, frissítve: péntek 16:15

Lemond a posztjáról az olasz miniszterelnök. Enrico Letta ma nyújtja be lemondólevelét az olasz államfőnek. A politikust saját pártja kényszerítette a távozásra, mert nem voltak elégedettek Letta gazdaságpolitikájával. A párton belüli legnagyobb bírálója lehet az új kormányfő.

Kézfeltartással szavazták meg Enrico Letta lemondatását az olasz Demokrata Párt tagjai. A kormányzó balközép politikai erő vezetősége azért vonta meg a bizalmat a miniszterelnöktől, mert szerintük túl lassan vezette be az olasz gazdasági növekedés beindításához szükséges reformokat. „El kell magyaráznunk az olaszoknak, hogy mindezt az ország érdekében tesszük. Fel kell pörgetni a kormányzást és végre kell hajtanunk a szükséges reformokat. Ez nem lesz könnyű, ez a lépés szokatlan még számunkra is, de bízom benne, hogy az ország támogatja majd a döntésünket” – mondta Emanuele Fiano, a Demokrata Párt tagja.

Letta menesztése mögött a Demokrata Párt decemberben megválasztott új vezetője, Matteo Renzi áll. A fiatal politikus, aki a miniszterelnöki poszt legnagyobb esélyese, már egy ideje tétlenséggel vádolta Lettát. Úgy fogalmazott: kormányfőként radikális reformokkal vezetné ki Olaszországot a gazdasági mocsárból. Az olasz GDP 9 százalékkal zsugorodott a válság kezdete óta, a munkanélküliség 40 éve nem volt ilyen magas, mint most. A Demokrata Párt jobbközép koalíciós partnere üdvözölte Letta lemondását, viszont azt is közölte, hogy csak abban az esetben támogatnák Matteo Renzi kormányát, ha a programja nem lesz túlságosan baloldali.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!